Kulturális élmény és felhőtlen szórakozás

Anna-napi koncert és Anna-bál Nevetlenfaluban

2013. augusztus 2., 02:00 , 655. szám

2013. július 28-án, egy szép nyári koraestén nagyszámú közönség gyűlt egybe a nevetlenfalui Country Clubban, hogy meghallgassák a KMKSZ Nevetlenfalui Alapszervezete által megszervezett első Anna-napi koncertet, majd táncoljanak egy jót a szintén az alapszervezet rendezésében sorra kerülő I. Nevetlenfalui Anna-bálon.

A koncert bevezetőjében Budaházi Kornélia, a helybeli KMKSZ-alapszervezet elnöke üdvözölte a megjelenteket, köztük Barta Józsefet, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökét, valamint Oroszi József helyi polgármestert. Majd színpadra léptek a Nevetlenfalui Középiskola diákjai, s ügyesen előadott palotás tánccal örvendeztették meg a közönséget. A Nevetlenfalui Művészeti Iskolában hangszeres zenét tanuló ifj. Csetneki Ferenc és Antal Alex zsenge korukhoz képest meglepően gyakorlottan szólaltatták meg szaxofonjukat, előadva két sanzont. A helybeli Sztojka Vanessza két dallal lépett a publikum elé. Az Aranykalász Népzenei és Néptáncegyüttes zenészei Kárpátalján gyűjtött magyar népzenét, a táncosok pedig szépen koreografált magyar néptáncokat, köztük kalocsai és felcsíki táncokat adtak elő magas színvonalon, megismertetve a közönséget népi kultúránk megannyi gyöngyszemével. S az utóbbiak produkciója annyira magával ragadta a publikumot, hogy a táncok bemutatása után visszatapsolta a táncos lábú leányokat és legényeket. A helybeli Arany Alkony Népdalkör nyugdíjas, ám szívükben még fiatal hölgyei népdalcsokorral léptek fel, s utolsó dalaikat a színpadra felsorakozó középiskolai tanulókkal együtt adták elő. A kulturális program után kezdődött Anna-bálon pedig a nevetlenfalui Stílus együttes szolgáltatta a zenét.

„Ez a koncert és ez a bál is azt a célt szolgálta, hogy még közelebb hozza egymáshoz egy magyar közösség tagjait – fejtette ki Barta József lapunknak. – A koncertről szólva: magam is nagyon fontosnak tartom kultúránk megőrzését és átadását az újabb nemzedékeknek. Jó volt látni, hogy itt idősebbek és fiatalok együtt szívták magukba hagyományos kultúránkat. Csodálatos volt látni, hallani, amint a színpadon együtt énekeltek nagymamák és unokáik. A Stílus együttes pedig hangulatos szórakozást nyújtott mindenkinek az 1980-as évek magyar slágereinek az előadásával. S a koncert hallgatói, a bál résztvevői a munkában eltöltött hét után egy estére kiléphettek a mindennapok taposómalmából, pihenhettek, friss energiával töltődhettek fel. A szervezők kiváló munkát végeztek, s remek ötlet volt a részükről, hogy az Anna-bállal kapcsolták össze a koncertet. Remélem, ezzel a rendezvénnyel hagyományt teremtenek, s a következő években is sort kerítenek majd a koncertekre és a bálokra.”

„Azért szerveztük meg az egymással összekapcsolódó két rendezvényt – melyeket Schmitt Pál volt magyar államfő támogatásának köszönhetően szervezhettük meg –, hogy megmozgassuk a tagságot. Sikerült is elérnünk a célunkat, nagyszámban jöttek el a lakosok – magyarázza Budaházi Kornélia. – Ha Isten segít, és minden a tervek szerint alakul, jövőre ismét lebonyolítjuk a rendezvényeinket. Az Anna-bált pedig a következő esztendőben bálkirálynő-választással szeretnénk kibővíteni.”

Lajos Mihály