Hosszú Katinka világbajnok 400 vegyesen

Úszás

2013. augusztus 9., 02:00 , 656. szám

Hosszú Katinka világbajnok lett 400 méteres vegyesúszásban a barcelonai világbajnokság zárónapján. Ugyanebben a számban Jakabos Zsuzsanna a hatodik helyen végzett.

A katalán városban két arany- és egy bronzéremmel zárt versenyző előtt magyar női úszó még sosem volt háromszoros vb-győztes.

A hosszabbik vegyes döntőjében a Vasas sportolója álomszerűen kezdett, hamar maga mögött hagyott mindenkit, volt, hogy csaknem két testhosszal is vezetett. Hosszú bőven a világcsúcs-részidőn belül úszott sokáig, a hajrára elfáradt és lelassult, győzelmét azonban semmi és senki nem veszélyeztette. Az első helyet – a világranglistán élpozíciót érő – 4:30.41 perces eredménnyel érdemelte ki, alig egy tizeddel gyengébb idővel, mint az általa – a 2009-es római vb-győzelem alkalmával – elért Európa-rekord.

Jakabos szintén kiválóan úszott, s 4:34.50 perces egyéni csúccsal csapott célba hatodikként.

Gyurta Dániel első magyar úszóként nyert három világbajnokságot egy számban, miután 200 mellen rendkívül profi versenyzéssel, fölényesen győzött. Az Újpest úszója 2009-ben Rómában, majd 2011-ben Sanghajban is megnyerte a számot, és ezúttal is a legjobb idővel jutott döntőbe.

Cseh László óriási hajrával ezüstérmet szerzett 100 pillangón.

Nők, 400 m vegyes: 1. Hosszú Katinka 4:30.41 perc, 2. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 4:31.21, 3. Elizabeth Beisel (Egyesült Államok) 4:31.69, ...6. Jakabos Zsuzsanna 4:34.50.

Férfiak, 200 m mell: 1. Gyurta Dániel 2:07.23 perc, 2. Marco Koch (német) 2:08.54, 3. Matti Mattsson (finn) 2:08.95.

Férfiak, 100 m pillangó: 1. Chad Le Clos (Dél-afrikai Köztársaság) 51.06 másodperc, 2. Cseh László 51.45, 3. Konrad Czerniak (Lengyelország) 51.46.

(MTI/origo.hu/Kárpátalja)