Egy sikeres űrprogram különös lezárása

Politikai okok, vagy az idegen lényektől való félelem?

„Houston, itt a Nyugalom Bázis. A Sas leszállt.” 1969. július 20-án, washingtoni idő szerint 20 óra 17 perckor küldte ezt a jelentést a Hold Nyugalom Tengere síkságáról a houstoni irányítóközpontba Neil Armstrong, az Apollo – 11 űrhajó parancsnoka. A Sas névre „keresztelt” leszállóhegység holdatérése után újabb kutatóexpedíciók keresték fel égi kísérőnket, nagymértékben gazdagítva tudományos ismereteinket. Ám a jelentős eredmények ellenére idő előtt lezárták a sikeres űrprogramot. Okkal merülhet fel a kérdés: miért?...

John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök 1961-ben hirdette meg az Apollo-programot, mely szerint az Egyesült Államok még az 1960-as évtized vége előtt embereket juttat a Holdra. Ezzel megkezdődött a szovjet-amerikai űrverseny döntő szakasza: a holdraszállás elsőségéért vívott küzdelem. Az amerikaiakkal egy időben a Szovjetunióban is zajlottak a holdutazás előkészületei, ám azok sikertelensége miatt az egykori kommunista szuperhatalom sohasem hozta nyilvánosságra a kísérleteket, melyekről csak az utóbbi két évtizedben szerezhetett tudomást a világ. A NASA (Észak-amerikai Űrügynökség) ellenben sikerrel vette az akadályokat, s nyolcévi előkészületek után az Apollo – 11 elindult a Hold felé.

A legénység tagjai – Neil Armstrong, Edwin Aldrin és Michael Collins három nap alatt megtették a 400 ezer kilométeres távot, majd Armstrong és Aldrin a Sas holdkomppal megkezdték a leereszkedést. A holdraszállás nem ment simán. Az űrhajósok – viszonylag kis magasságban – észrevették, hogy az űrfelvételeken simának tűnő leszállóhelyet jókora sziklák borítják, s egy kráter is terpeszkedik a területen. Armstrong azonban kézi vezérléssel, bravúros navigálással simán holdra tette a leszállóegységet. S elsőként kiszállva, kimondta a szállóigévé vált szavakat: „Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”

Ezután Armstrong és Aldrin kitűzte az amerikai zászlót, s elhelyezték az emléktáblát, melyen ez áll: „Itt vetette meg az ember a Föld bolygóról először a lábát a Holdon. Békével érkeztünk, az egész emberiség nevében.” Fényképeket készítettek, kőzetmintákat gyűjtöttek, üzembe helyezték a magukkal hozott tudományos műszereket, majd a holdkomp felszálló fokozatával elrugaszkodtak a felszínről, hozzákapcsolódtak az űrhajóhoz, s július 24-én leszálltak a Földön. Ezzel az Egyesült Államok megnyerte az űrversenyt.

Az elkövetkező években további öt amerikai expedíció szállt le a Holdon. Az űrhajósok elsősorban geológiai kutatásokat végeztek, s emellett automata kutatóegységeket is telepítettek. Az Apollo – 15 kozmonautáit már elektromos meghajtású holdautó is segítette – a járművet az 1956-ban Amerikába emigrált magyar mérnök, Pavlics Ferenc tervezte meg –, s az űrhajósok így már tízszer nagyobb távolságot tudtak megtenni, mint a korábbi gyalogos kutatóutak során. Többek között felmérték a Hadley-rianást, ezt az egy kilométer mély, vulkanikus eredetű hasadékvölgyet, mintát vettek a Teremtés Kövének elnevezett roppant ősi sziklából, mely más, a Holdról hazahozott kőzetdarabokkal együtt további bizonyítékul szolgál a Naprendszer égitesteinek négy és félmilliárd éves korára, illetve arra, hogy a Hold és a Föld egy időben alakult ki. Az 1972-es Apollo–17 küldetés után azonban nem indult több űrhajó a Hold felé, noha az eredeti tervekben még három expedíció szerepelt.

A program lezárásának okáról két magyarázat született. Az egyik szerint politikai és gazdasági okok vezettek a holdutazások leállításához. 1960 és 1968 között két demokrata párti elnök vezette Amerikát: John Fitzgerald Kennedy, majd Lyndon B. Johnson. Az 1968-as elnökválasztást azonban a republikánus Richard Nixon nyerte meg, s a Nixon-adminisztráció politikai okokból igyekezett felülvizsgálni, illetve lezárni minden, a korábbi demokrata kormányzat alatt megindult állami programot. Az Apollo-missziókkal egyidejűleg zajlott a vietnami háború, melynek kiadásai többszörösen meghaladták az Apollo-program mintegy húszmilliárd dolláros költségét. Az új állami vezetés úgy ítélte meg, hogy a gazdaság nem képes egyszerre biztosítani két költséges programot, s mivel már megnyerték az űrversenyt, „felesleges” végigvinni a Hold-programot.

A másik magyarázat sci-fibe illik. Armstrong és Aldrin holdraszállása közben két percre elnémult az élő televíziós adás. A NASA hivatalos magyarázata szerint az egyik tévékamera túlmelegedése idézte elő a zavart. Timothy Good ufókutató A Szigorúan Titkos minősítést meghaladó c. könyvében azonban azt állítja, hogy egy rádióamatőr az ominózus két perc alatt elfogott egy titkos frekvencián sugárzott adást, melyben Armstrong azt mondta: „Ezek a dolgok hatalmasak… óriásiak… Te jó ég, nem hinnétek el! Én mondom, másik űrhajók vannak odaát… egymás mellett, a kráter szélének túlsó végénél…, a Hold felszínén vannak, és minket néznek.” Maurice Chatelain, a NASA volt mérnöke pedig Kozmikus őseink című könyvében azt állítja, hogy a Sas leszállásakor két idegen űrhajó lebegett a Hold felszíne fölött, s Aldrin le is fényképezte azokat. Chatelain azt is kijelentette, hogy a Gemini- és Apollo-űrhajók mindegyikét ufók követték, a Kennedy Űrközpont azonban teljes titoktartásra kötelezte az észleléseket bejelentő kozmonautákat. S egyes vélemények szerint az idegenek holdi jelenléte miatti félelemből hagyták abba az Apollo-programot.

Lajos Mihály