Fricskális, ködúszók, mesemondó

Forog a lány...

A Tivadarfalvát és Batárt összekötő autóúttól némiképp félre esik az egykori Ugocsa megye kisnemesi községeinek egyike, Forgolány. Az írásos formában először 1300-ban említett, lakosságát tekintve, sajnos, egyre zsugorodó település színes és érdekes történelemmel, hagyományokkal rendelkezik, lakosságához és eredetéhez egyaránt különös történetek, hiedelmek fűződnek.

A „Forog a lány-i” ködúszók

A történelmi források szerint a falu névadója egy Fargalan vagy Fulguran nevű földesúr, ugocsai flamand telepes volt. A település nevéhez egy tőle teljesen független eredetmonda is kapcsolódik, amelynek több változata is ismert. Az első szerint Forgolány mai helyén egykor a Tisza folyt. Ott, ahol most a református templom áll, egy veszélyes forgó, örvény kavargott a vízben. A bal parton lakott egy Jaros nevezetű vadász, akinek volt egy szépséges szép leánya. Egy nap, amikor a leány lehajolt, hogy kancsójába vizet merítsen, leszakadt a lába alatt a talaj, ő pedig belecsúszott a vízbe, pont ott, ahol a forgó volt. Az örvény elkapta és forgatni kezdte őt a víz színén, miközben segítségért kiáltozott. A közeli mezőn dolgozó emberek egyike meghallotta, odaszaladt és észrevette a vízben forgó lányt. Kiabálni kezdett: „Forog a lány, forog a lány!” Így lett a falu neve Forgolány. A másik változat szerint a jelenlegi falu közepén egykor a Tisza Halavány nevű ága folyt. A lakók a folyóhoz jártak vízért. Egyszer egy lány pont ott esett bele a folyóba, miközben vizet akart meríteni korsójával, ahol a forgó volt. A forgó a víz felszínén forgatta a lányt. Nem sokkal ezután, amikor a lány már nem élt, arra járt egy juhász, és észrevette a forgó lányt. Hangosan kiabálni kezdett: „Forgólány! Forgólány!” Szavai némiképp módosultak, s így lett a falu Forgolány.

De nem csupán a falu nevének eredetéhez, hanem annak lakosaihoz is fűződik egy érdekes történet. A forgolányiakat régen a szomszédos falvak lakói ködúszóknak vagy ködösöknek csúfolták. Élt ugyanis egykor a faluban egy öreg fiskális (ügyvéd volt a foglalkozása, erről nevezték el aztán), aki furfangos, ravasz ember hírében állt. Úgy tartották róla, hogy értett a különböző varázslatokhoz, ördögi praktikákhoz. Egyszer fiatal fiúkat hívott magához, hogy fejtsenek neki tele egy kádat máléval, s majd akkor fizeti ki őket, ha a kád tele lesz. A fiúk késő estig dolgoztak, de mégsem telt meg a kád. Zúgolódni kezdtek. Az öreg Fricskális levitte őket a pincébe, ahol egy kád már tele volt lefejtett máléval. Kiderült, hogy a fenti kád alján van egy lyuk, amin keresztül a málészemek a lenti kádba potyogtak. A fiúk dühösek lettek. Az öreg Fricskális engesztelésül megkérdezte, akarják-e ruha nélkül látni a falubeli lányokat. A válasz természetesen igen volt. Másnap, amikor a lányok, asszonyok épp kifelé jöttek a templomból, az öreg fricskális sűrű ködöt csinált a templom előtti térre, ami egyre magasabb lett. A lányok azt hitték, hogy víz, ezért egyre feljebb, egészen a hónaljukig emelték a ruhájukat. A fiúk a kerítés mögül figyelték őket. Ekkor Fricskális eltűntette a ködöt, a lányok pedig visongatva, szégyenkezve hazafutottak. Ezért nevezték el ködúszóknak a forgolányiakat.

Fricskálishoz egy másik történet is kötődik. Úgy tartják, hogy amikor az öreg meghalt, a pap ördöngös tevékenysége miatt nem akarta eltemetni, és a falu sem hagyta, hogy a temetőbe temessék. Ezért végül a saját kertjében temették el, s sírjára rátették a kertjében lévő hatalmas követ is, hogy ne tudjon visszajönni.

A szentelmények ereje

Ahogy hagyományaikhoz, úgy vallásukhoz is erősen ragaszkodtak a falu lakói. S mivel a lakosság különböző felekezetekhez tartozott, így az ünnepek sora is érdekes képet mutatott.

Jézus Krisztus születését még néhány évvel ezelőtt is különböző időpontokban ünnepelték a reformátusok és a katolikusok. Előbbiek december 25-én, utóbbiak január 7-én. A görögkatolikusok – fiatalok és idősebbek egyaránt – 25-30 fős csoportokba verődtek, s a kántálásban részt vevők mindegyikének felkeresték otthonát. A kántálókat borral, kaláccsal kínálták, s tovább is állt a társaság, hisz reggel lett, mire mindenkihez elértek. Általában a Mennyből az angyalt és Az Istennek szent angyala című dalt énekelték.

A vízszentelésre a templomban került sor, s a szentelt vizet nagy becsben tartották. Leggyakrabban orvosságként használták. Ha például egy gyermek megijedt, megitatták vele. Védelmi erőt is tulajdonítottak neki, ezért megszentelték vele az ólat, hogy a tehenet ne tudják megrontani, s a házat is, hogy tűz ne érje.

A barka, vagy ahogy For­go­lány­ban nevezik, cicuka vagy cinegefűz szen­telése szintén a templomban történt. A lányokat szentelés után megveregették, hogy kapatosak legyenek, mint a cicuka. A megszentelt ágakat húsvétkor a pászkára tették, és úgy vitték szentelni.

A húsvétot szigorú böjt előzte meg, melynek ideje alatt csak olajos, sovány ételeket főztek, semmi zsírosat, tejeset. Húsvétvasárnap történt a pászkaszentelés és a locsolkodás. Szentelni pászkát, tojást, szalonnát, kolbászt, fokhagymát, sült túrót is vittek. A lányok pedig természetesen kaptak vizet bőven.

A búzaszentelés a mezőn történt. A megszentelt szálakból a templomba és haza is vittek. Adtak belőle a teheneknek is, hogy sok tejet adjanak.

Május elsejére a lányok, akiknek komoly udvarlójuk volt, fát kaptak.

A lakodalmakat a családok igyekeztek lehetőségeikhez mérten kiállni. A nagyobb lakodalmakon 100-150 vendég volt. Minden lányhoz tartozott egy vőfély. Az esküvő előtti napon a meghívottak lisztet, tojást, esetleg szalonnát vittek a lakodalmas házhoz, este pedig 4 vőfély elindult köszöngetni, és meghívták a házak népét másnapra. A lakodalom délután 1 órakor kezdődött. A görögkatolikusoknak nem volt templomuk, csak haranglábuk a faluban, így Batárra jártak esküdni. A lakodalmas menet szekerekből állt. Batárra menet az Ezt a kerek erdőt járom én, ezt a barna kislányt várom én… kezdetű dalt énekelték.

Hajdanában nyüzsgő közösségi élet folyt, mivel a különböző munkálatok – dörzsölés, fonás, lekvárfőzés, máléhántás, forgócséplés – és ünnepek is közösségben zajlottak. Ezek az alkalmak jelentős közösségformáló erővel bírtak, akárcsak a kender megmunkálásához kötődő munkák. A kendert hajdan kévébe kötözve a Batárban áztatták. Majd kiszedték, kimosták, s jött a dörzsölés, fonás. A lányok mezítláb, lábbal dörzsöltek, míg a fiúk szórakoztatták őket. Volt zene is, melyet leggyakrabban citera, harmonika, hegedű szolgáltatott. A dörzsölőket főtt máléval kínálták. Fonás közben a fiúk leseltek, vagyis igyekeztek megszerezni a lányok orsóját, s nem is adták vissza, míg a lány nem adott csókot cserébe. Ha a lány nem adott, a sértett fiú széttekerte a fonalat az utcán, s a lánynak egy napjába is beletelt, mire feltekerte. Közben ment a farsangolás is.

Mint minden faluban, Forgolányban is voltak öntőasszonyok (a forgolányiak tojással öntöttek) és olyan furfangos emberek, akik értettek a rontáshoz, s gyakran rontották meg a teheneket is. Ilyenkor a jószág elkezdett rúgni vagy nem adta le a tejet, s a gazda kénytelen volt eladni. Ezek a furfangosok azonban egyéb különös dolgokra is képesek voltak. Egy történet szerint néhány személy a saját szemével látott egy ilyen furcsaságot: „Mentek Szatmárra a vásárra. Elindultak még este ökrös szekérrel. Éjféltájban megállottak pihenni, enni adni az ökröknek. Látták, hogy egy ember odamegy. A jószág nyakán volt a járom, azon volt két szeg, hogy ne tudja kihúzni belőle a fejét. Ő meg odament és abból fejte kifele a tejet.”

Van For­golánynak egy jellegzetes étele is, a tojásos nokedli. Ez úgy készül, hogy a nokedlit a szokott módon megfőzik, lábasba teszik, ráöntenek 1-2 felvert tojást, petrezselymet, borsot szórnak rá és felsütik.

A hegedű szépen szól, a rőf meg rövid

A nép hitvilága, humora és gondolkodása a mesékben és dalokban tükröződik leginkább. Szerencsére, mindkét műfajra van még, aki emlékszik.

Mándi Erzsébet mesemondóként ismert Forgolányban. Rengeteg mesére emlékszik még, amit sajátos stílusában élmény hallgatni. Ahogy elmondta, ezeket a meséket édesapjától hallotta gyerekként. „Mikor kicsik voltunk, esténként mindig mesélt nekünk. Folyton kértük, hogy meséljen. Ő meg annyira mondta, mondta, mondta a meséket, hogy egyszer már kifogyott belőlük. Azt mondta, már nem tud többet. Kértük, hogy mondjon még. Akkor azt mondta: „Volt egy dongó meg egy légy. Tovább is van, mondjam még?” Nem bántuk mi, csak mondjon valamit. Meg megkérdezte: „Melyiket mondjam: a hegedűt vagy a rőföt? A hegedű szépen szól, a rőf meg rövid.” Mi mindkettőt kértük. Citerázni, hegedülni, harmonikázni is tudott és nagyon sok énekre meg mesére tanított meg.” A papa, Mándi József földműves volt. Lánya 11 éves volt, a legidősebb gyerek, amikor apja a lágerben maradt.

Csokai Ottó egy régi mesterséget, a bádogozást űzte. „Apósomtól tanultam a mesterséget, mert volt hozzá akaratom. Kolhozban csináltunk bádogos munkákat, szellőzőket, csatornákat, ilyesmiket. De mostanában szinte teljesen munka nélkül vagyok, csak apróbb munkákat csinálok itthon.”

Az 1930-ban született Balogh Ernő neve szervesen összefonódott Forgolány kulturális életével. Klubvezetőként dolgozott, s híres volt gyönyörű hangjáról, az általa ismert számos magyar nótáról. Színdarabokat, dalokat és táncokat is tanított a műkedvelő forgolányiaknak. Hajdan ugyanis dalárda (a szólót mindig Balogh Ernő énekelte), színjátszókör és tánckör is működött Forgolányban, amelynek tagjai a tantestületből, műkedvelő falubeliekből álltak. Ezeket vezette Balogh Ernő. A műkedvelők az egész környéket bejárták, s bemutatták táncaikat, dalaikat. Műsorukhoz a zenét a tiszaújlaki Murzsa Zenekar szolgáltatta. Velük jártak fellépni a 10-20 fős műkedvelő csoportok. A táncosok magyar csárdást, palotást, cigány- és fonótáncot is jártak. A fonótáncot „magyar” ruhába – fehér ruha, piros mellény, zöld kötény, párta – öltözött lányok táncolták. Széken ültek körben, guzsallyal, feltekert szösszel a kezükben és énekeltek: „Este van már, késő este, kilencet ütött az óra, az én kedves galambom nem jött el a fonóba.” Ekkor léptek színre a fehér inges, kalapos fiúk, felkérték a lányokat és csárdást jártak.

Balogh Ernő kulturális munkáját negyven évig végezte.

Sokan, talán a falu lakói is, nem is gondolnák, hogy néhány évtizeddel ezelőtt milyen pezsgő életet éltek a forgolányiak. Szerencsés helyzetben vannak, hisz van még, akitől kérdezhetnek. Kérdezzenek!

A Mándi Erzsébet által közölt két mesét honlapunkon olvashatják majd.

Berecz András esete a forgolányi mesemondóval

Az alábbi kérdést Berecz András mesemondónak tették fel.

– Járt-e már korábban Kárpátalján, folytatott-e itt gyűjtéseket?

– Már többször jártam ezen a gyönyörű vidéken és folytattam mese- és népdalgyűjtést… A mesegyűjtés terén szintén örökké az emlékeimben maradnak egy kitűnő forgolányi írástudatlan mesemondótól, Kádár Endrétől hallott tündérmesék. Elmondta, hogy élete legnagyobb élménye volt, amikor álomba mesélte az aratókat.

Akinek van kiegészíteni valója Forgolány múltjához, jelenéhez, értékes tárgyaknak, papíroknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta