Premier Liga: Elmaradt a bravúr Dnyipropetrovszkban

Labdarúgás

2013. augusztus 16., 02:00 , 657. szám

Az 5. fordulóban immáron a harmadik potenciális éremesélyessel is megmérkőzött az Ungvári Hoverla az ukrán Premier Ligában. Vjacseszlav Groznij együttese a Sahtar és a Dinamo után a Dnyipróval szemben is helytállt ugyan, de a pontszerzés most sem sikerült.

Dnyipropetrovszkban jó fél óra mezőnyjáték után az első félidő hajrájában alakultak ki helyzetek. Előbb a 39. percben Truhin szerezhetett volna vezetést a vendégek számára, de lövését lábbal hárította a Dnyipro kapusa. Az első játékrész utolsó minutumában egy szélről belőtt labdába a leshatáron álló Kalinics piszkált bele, amely aztán Nagy kapujában kötött ki. Liszenko még a ráadáspercekben egyenlíthetett volna, de szabadrúgása nem sokkal célt tévesztett.

Fordulás után hajtott, küzdött ugyan a Hoverla derekasan, de helyzetei már csak a Dnyiprónak voltak. Sorrendben Konopljanka, Matheus, és Sahov növelhette volna az előnyt, de vagy Nagy kapus volt a helyén, vagy az irányzékkal volt baj. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Groznij mester arról beszélt, hogy a helyzetkihasználás továbbra is gyenge pontja az amúgy szervezetten, jól küzdő csapatának, pedig az ilyen meccseken különösen meg kellene becsülni a ritka lehetőségeket.

A forduló meglepetése Kijevben született, ahol a nemrég Ungváron győztes Dinamo a Csornomorectől szenvedett vereséget. Oleg Blohin, a fővárosiak mestere ugyan magára vállalta a felelősséget a vereségért, de nyilatkozni nem akart a találkozót követően. Öltözői hírek szerint az egykori aranylabdás tréner alatt igencsak inog a 7 pontjával mindössze 8. kijeviek kispadja.

Eredmények: Dnyipro–Ungvári Hoverla 1-0, Dinamo Kijev–Csornomorec Odessza 1-2, Metalurg Zaporizzsja–FK Szevasztopol 2-2, Vorszkla Poltava–Illicsivec Mariupol 1-0, Kárpáti Lviv–Zorja Luhanszk 0-0, Tavrija Szimferopol–Sahtar Donyeck 0-4, Metaliszt Harkiv–Voliny Luck 4-0, Metalurg Donyeck–Arszenal Kijev 2-0.

Vezet a hibátlan Sahtar 15 ponttal a 13 pontos Metaliszt és 12 pontos Dnyipro előtt, míg az alsóházban a Tavrijának továbbra sincs pontja.

A hét végén sorra kerülő 6. fordulóban a 4 pontjával 11. Hoverla a Metaliszt Harkiv együttesét látja vendégül.

(tamási)