Pravoszláv parti gyorstalpaló

2013. augusztus 23., 02:00, 658. szám

Nem szokásom hallgatózni, de bizonyára az olvasó is van úgy vele néha, hogy óhatatlanul meghallja mások szavait – ha csak látványosan fülére nem tapasztja a kezét, amivel viszont újfent kényelmetlen helyzetbe sodorhatja magát, ha már egyszer felnőtt.

Minap az ungvári Pravoszláv parton voltam önkéntelen fültanúja az alábbi beszélgetésnek, amelyet két középkorú asszonyság folytatott a parti korlátnak dőlve. Az idősebbik ukránul sorolta, mit kell majd mondania szintén ukrán anyanyelvű beszélgetőtársának magyarigazolvány igénylésekor az ügyintéző konzulátusi hivatalnoknak.

– Először is köszönni kell, így: jó napot kívánok!

A tanítvány mondta utána a számára érezhetően idegen szavakat, s a noteszébe is szorgalmasan felírta azokat – vélhetően ugyancsak ukránul, talán valahogy így: „Йо напат ківанок!”.

– Majd azt mondod: „Magyarigazolványt szeretnék igényelni” – folytatta az okítást a tapasztaltabb nő.

Társa szorgalmasan mondta és írta utána: – Ma-gyar-i-ga-zol-ványt sze-ret-nék i-gé-nyel-ni.

Így ment ez jó tíz percen és legalább tíz mondaton keresztül.

Amikor végeztek, a tanítvány kifakadt: – Ez rengeteg szöveg! Egy hétig fogom magolni!”

Talán megbocsátják nekem, ha e helyt nem kérek elnézést a turpisságra készülőktől a magyar nyelvért, amely ugyancsak megnehezíti a dolgukat, amikor csalásra adják a fejüket. Bátorításképpen mindazonáltal jelezném az efféle magyar gyorstalpalóra „kényszerülőknek”, hogy a magyarigazolvány megszerzéséhez szükséges néhány mondatot igenis el lehet sajátítani.

Bizonyság erre egyik ismerősöm esete, aki a KMKSZ ungvári irodája előtt találkozott azzal az ukrán polgártársunkkal, ki fel-alá járkálva, félreérthetetlen akcentussal ismételgette a következő kulcsmondatokat: „Jó napot kívánok! A vízumdíjat szeretném visszaigényelni.” A betanulandó szövegből arra következtethetünk, hogy neki korábban már sikerült magyar igazolványt szereznie.

zzz