Szent István-napi ünnepség Aknaszlatinán

2013. augusztus 23., 02:00 , 658. szám

Aknaszlatinán – a római katolikus templombúcsú napján – került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi Szent István-napi rendezvényére.

A zsúfolásig megtelt templomban Mikulyák László, rahói esperes-plébános celebrált szentmisét, Béres István helyi plébános és Mankovics Sándor, kőrösmezői plébános közreműködésével. Az ünnepi rendezvényen jelen volt többek között Bacskai József és Tóth István, Magyarország ungvári, illetve beregszászi főkonzulja, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, Barta József és Sin József, a KMKSZ Nagyszőlősi és Beregszászi Középszintű Szervezeteinek elnökei. A Szent István-napi ünnepség idén már valóban a kárpátaljai magyarság közös ünnepévé vált, ugyanis a magyarlakta felső-Tisza-vidéki települések küldöttségei mellett sokan érkeztek a KMKSZ központi ünnepségére más járásokból is, például az ugocsai Nevetlenfaluból, az ungi Kisszelmencről és Palágykomorócról, valamint a Tisza túlsó partjáról, a ma Romániához tartozó Máramarosszigetről.

Mikulyák László felső-Tisza-vidéki esperes szentbeszédében hangsúlyozta, Szent István király három fontos alapot jelölt ki, melyre építette országát: a keresztény hitre és vallásosságra, a keresztény családra és az egységes nemzetben való gondolkodásra. „Istennek legyen hála, hogy az anyaország miniszterelnöke Strasbourgban ezt a három Szent Istvántól hozott értéket emelte ki és tartotta fontosnak, mert mi nem lehetünk Mária országa Isten nélkül.”

Az ünnepi szentmisét követően került sor a templom tőszomszédságában a KMKSZ Szent István-napi szabadtéri rendezvényére, ahol Tóth István beregszászi magyar főkonzul ünnepi beszédében Szent István királyunk művét méltatta, majd kijelentette: „A magyar kormány sokat tett és tesz azért, hogy nemzetünk egysége a határokon felülemelkedve a legtermészetesebb valóság legyen. Ennek a törvényhozásunkban megteremtett változásait mindnyájan ismerjük. Teendőink ebből a szempontból szomszédaink országaiban különbözőfélék lehetnek. Egyben azonban közösek: a többségi társadalmakkal egységre kell jutnunk, meg kell értetnünk, hogy politikai és kulturális törekvéseink, oktatásügyünk védelme nem irányul ellenük. Ellenkezőleg, ez a békés és zavaroktól mentes együttélés, vagy egymás mellett élés záloga. Az ukrajnai magyarok esetében megállapíthatjuk, hogy ezt az állam felelős vezetői a legteljesebb mértékben értik.”

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke beszédében Szent István alakját és munkásságát értékelve két máig ható tettét emelte ki, azt, hogy az ország felvette a kereszténységet, és megalapította az akkor korszerű, rendi magyar államot. Keresztény hitünk és a rendi állam alapozta meg a jó erkölcsöt és a törvények tiszteletét. „A mai állam sem működik anélkül, hogy tisztségviselői, de akár egyszerű polgárai is ne tisztelnék az erkölcsöt, ne lenne becsületük, ne félnék a felsőbb hatalmak haragját a törvények megsértésekor. Ha ebből a szempontból körülnézünk a mi valóságunkban, akkor azt látjuk, hogy akár csak szent királyunk idején, a világi hatalom ma is azon alapul, hogy az államnak vannak a keresztény emberi erkölcsön alapuló törvényei, amelyeket az állam tisztségviselői be kell, hogy tartsanak és be kell, hogy tartassanak azokkal a kevesekkel is, akik a bűnözők…” A KMKSZ elnöke szerint hanyatló, szétesőben lévő, „ellenrendi állam” az, ahol nem tartják be a törvényeket, ahol a mindennapok tapasztalatai miatt, az emberek lelkében kétséget támasztanak azzal kapcsolatban, hogy minden körülmények között tartsák-e magukat a keresztény erkölcsi tanításokhoz. „Ha István király idejében egyszer már sikerült a pogánysággal szemben a kereszténységet érvényre juttatni, akkor talán a most elharapózott hitetlenséget, tolvajlást, keresztényellenes, ördögi értékrendet is sikerülhet meghaladni” – jelentette ki Kovács Miklós.

Majd Szedlák Gyulának, a KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezete elnökének vezetésével az ünnepség vendégei megkoszorúzták a templom mellett kialakított szoborparkban államalapító királyunk emlékművét, ezt követően a helyi művészeti csoportok műsorával folytatódott a Szent István-napi rendezvény. Fellépett az Aknaszlatinai Művészeti Iskola növendékeinek zenekara, a Sóvirág gyermektáncegyüttes, a Szenykivné Fehér Mónika vezette Bel Canto kórus, végül a nagy hagyományokra visszatekintő helyi bányász fúvószenekar játszott.

dózsa