Csap: „Iskolánk csillaga újra felívelőben van!”

Becsengettek – tanévnyitó iskoláinkban

2013. szeptember 5., 09:03 , 660. szám

A Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskolában szeptember 2-án, reggel hétkor szólalt meg az első csengő. A tanulók tanáraikkal az élen felsorakoztak, végül a tizenegyedikesek kezét fogva megérkeztek az első osztályosok is, összesen negyvennyolcan.

Maha László iskolaigazgató köszöntötte a vendégeket és a tanulókat, majd az elsősökhöz fordulva így fogalmazott: „Kedves kicsi elsősök! A mai naptól sok-sok izgalmas dolog vár rátok, hiszen Balogh Ágnes és Bátori Mária tanító nénik bevezetnek benneteket a számok és a betűk birodalmába. Ezért kérlek titeket, mindig nagyon figyeljetek arra, amit Marika néni, meg Ági néni mond majd nektek. Szerezzetek sok piros pontot, hogy apukátok és anyukátok veletek együtt örüljön.” Majd az iskolaigazgató együttműködést, támogatást és biztatást kért a szülőktől, a végzősök figyelmét pedig felhívta a rájuk váró nehéz feladatokra.

Köszöntötte a diákokat és a tanárokat ünnepi beszédében dr. Trieb Gergely ungvári magyar konzul is, sok sikert kívánva az újabb tanévhez, majd Gubicza Gábor konzul átadta Magyarország Ungvári Főkonzulátusának ajándékát, két laptopot Maha László iskolaigazgatónak.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének és helyi alapszervezetének elnöke, az iskola szülői munkaközösségének elnöke kijelentette: „Iskolánk csillaga felívelőben van! Az elmúlt év fejlesztései után az idén is újabb beruházások történtek az iskolánkban, ami üdvös mindannyiunk számára. De ennél is fontosabb, hogy idén végre olyan tanévet kezdhetünk, amikor sok-sok elsős kisiskolást köszönthetünk. A szülőknek köszönöm, hogy ezt az intézményt, a magyar iskolát választották számukra.”

Az ünnepség végén a tizenegyedikesektől minden elsős megkapta a tudás alapját tartalmazó ábécéskönyvét, majd a Szózat eléneklése után az osztályokban elkezdődött a tanítás.

Badó Zsolt