Egy hamis vádaskodás kapcsán

Szávay melléfogása

2013. szeptember 5., 09:03 , 660. szám

Szávay István képviselő úr „jóakarói” most a hasukat fogják a sarokban s úgy nevetnek: megint sikerült egy balekot behúzni a csőbe, megint sikerült egy újabb intrika, méghozzá a KMKSZ ellen.

Mondhatjuk Szávay úrnak: de hát így jár az, aki Z. L. féle hamis súgókat fogad el informátornak, ki már kiszolgált néhány uraságot és rezsimet, amúgy „balosan”, de most jobb felé kacsingat.

De Szávay képviselő úr ezekről a dolgokról makacsul nem akar tudomást szerezni. Pedig kellene, hisz minden rám és Gut községre vonatkozó állítása hamis és igaztalan.

Két éve is elmúlt már, hogy nem voltam jelen a községi tanácsüléseken: a „derék”, nem magyar színekben polgármesterré lett K. úr rendre „elfelejt” meghívni a ezekre, így az állítólagos rovásírásos tábla állításáról is csak az Ön durva támadásából értesültem.

Szávay úr! Állítsanak Guton rovásírásos táblát akár többet is, nem ellenzem! (Én ott voltam az első tábla avatásánál Gecse községben, Ön pedig nem!)

Hátha a derék polgármester észre tér és nem fogja a KMKSZ-t akadályozni abban, hogy megemlékezzenek méltóképp a község 700 éves fennállásának évfordulójáról, mint az 2012-ben történt, nem fogja ellehetetleníteni az egyik legjelentősebb hagyományőrző rendezvény, a Guti Pünkösdi Napok megtartását, mint az idén is, és azokat a beteg embereket is ellátja, akik a tavalyi parlamenti választáson az egyetlen magyar jelöltre mertek szavazni. (A polgármester ugyanis eddig még nem döntötte el, hogy polgármester vagy községi felcser-e tulajdonképpen!)

S bár nem fordultak hozzám támogatásért a helyi intézményvezetők, tisztelt Szávay úr, de községünk nincs elfeledve e téren. Tavalyelőtt felújítottuk a községi emlékparkot, közte Szent István király emlékművét is, tavaly pedig kezdeményezésemre a guti iskolában ki lett cserélve minden nyílászáró a Keleti Partnerség Programnak köszönhetően, a bontásairól elhíresült iskolaigazgató (ugyanis lebontatta a pünkösdi ünnepségnek is helyt adó létesítményeket) azonban mai napig mélyen titkolja ezt a tényt. És azt is, hogy ebben az évben továbbléphetett volna: hiszen támogattuk volna egy belső mosdó kialakítását. De mivel az intézmény vezetője valószínűleg nem ismeri e hasznos találmányt, így nemet mondott rá…!!! Büntetlenül! Így most továbbra is oda-vissza, úgy 150 méterre szaladgálnak a gyerekek! Pedig kormányrendelet van a mosdók kialakítására. Felelős pedig nincs, így most várjuk, mikor épül meg állami pénzből, melyből köztudottan kevés van! De szem előtt fogom tartani…

Az általam felhozott néhány példa, remélem, meggyőzi a képviselő urat: nem érdemes hamis informátorokra hallgatva csak úgy vagdalkozni.

A kárpátaljai magyarság enélkül is számos megoldatlan problémával néz szembe. Ezek közül megemlíteném a magyar iskolákba való beiskoláztatás kérdését, a muzsalyi aranybánya ügyét, vagy a nehezen megvalósuló ukrajnai nyelvtörvényt.

A KMKSZ-nek tehát van mivel foglalkoznia az Ön hamis vádaskodásai nélkül is, így nincs szükség azokra. Önnek pedig az ellentábor hamis informátoraira.

Sin József,
a KMKSZ BKSZ elnöke, járási képviselő