Gajdos az ukrán hatalmat dicsérte, a jelenlegi magyar kormányt szidta

MSZP-s „szoci-party” Vásárosnaményban

2013. szeptember 5., 09:03 , 660. szám

A zakarpattya.net-ua portál beszámol arról, hogy Gajdos István parlamenti képviselő (a Régiók Pártja frakciója), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke részt vett a Magyar Szocialista Párt (MSZP) minapi hagyományos éves fórumán Vásárosnaményban, amelyen jelen volt Mesterházy Attila pártelnök is.

A portál Gajdos sajtószolgálatának közleményére hivatkozva többek között azt írja, hogy a képviselő az eseményen, illetve az azt követő sajtótájékoztatón rámutatott: 2010-től, Viktor Janukovics elnökválasztási győzelmével szebb idők köszöntöttek az ukrajnai magyar közösségre, hiszen visszavonták az előző kormánynak a nemzetiségi kisebbségeket sújtó rendelkezéseit, elfogadták a nyelvtörvényt, a magyar közösség újra képviseltetve van az ország parlamentjében stb. Az UMDSZ elnöke hangsúlyozta továbbá, hogy Ukrajna jelenlegi vezetése egyértelműen országunk európai integrációja, az európai népek nagy családjához való közeledése mellett foglalt állást.

Ugyanezen eseményről beszámolva a nepszava.hu szintén idézi Gajdos Istvánt, aki ezek szerint a fentiek mellett a magyar kormányzat tevékenységét is minősítette: „Megítélése szerint ugyanakkor az UMDSZ számára 2010 negatív fejleménye volt a magyarországi kormányváltás. Gajdos István véleménye szerint a Fidesz–KDNP-kormány ugyan a nemzeti együttműködés rendszeréről beszél, a valóságban azonban »a nemzeti diszkrimináció és megosztás rendszerét építették fel három év alatt«. Hozzátette, hogy ennek »szenvedő alanya« a szövetség is, amelynek – mint hangsúlyozta – valós társadalmi támogatottsága van.”

Újabb részletek derülnek ki az ominózus sajtótájékoztatón elhangzottakról a Kárpáti Igaz Szó beszámolójából. Ezek szerint: „Gajdos István azt is kifejtette, hogy Kárpátalján a magyarság ugyancsak örömmel fogadta a kedvezményes visszahonosításról szóló törvényt. Ugyanakkor, mint aláhúzta, veszélyeket is rejt magában az, hogy a határon túli magyarságot bevonják a magyarországi választásokba. Egyfelől azért, mert újabb politikai törésvonalakat hoz létre az amúgy is megosztott közösségekben. Másrészt, Ukrajna és Szlovákia esetében, ahol nincs elismerve a kettős állampolgárság intézménye, amennyiben a választás nem zajlik megfelelő körültekintéssel, veszélyt hozhat az ott élő, magyar állampolgársággal is rendelkező magyarok számára”.

Mindezt keretbe foglalja, s egyben meg is magyarázza az elsőként idézett zakarpattya.net.ua portálnak a beszámolóhoz fűzött emlékeztető megjegyzése, miszerint „az UMDSZ (amint az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt is), szatellitje az MSZP-nek, amely nyolcévi katasztrofális kormányzás után a 2010-es választásokon vereséget szenvedett a Fidesztől”.

zzz