Jön az ukráncentrikusság szimulákruma

2013. szeptember 26., 03:53, 663. szám

A latin eredetű szimulákrum szó jelentése csalóka, látszólagos. A kifejezés Jean Baudrillard francia esztéta és szociológus munkássága révén kelt új életre, és vált tulajdonképpen afféle „szakszóvá”, amelynek meghatározása igen primitíven valahogy így hangzik: a szimulákrum olyasvalami (tárgy, gondolat, cselekvés, jel stb.), ami tökéletesen úgy fest, mintha valódi lenne, mégsem az, mert elveszítette eredeti rendeltetését, tartalmát, jelentését (vagy eleve nem is rendelkezett ilyenekkel), s valójában az igazság elleplezésére, valamiféle látszat kialakítására szolgál. Volodimir Ferenc az Ukrajinszka Pravda portálon megjelent esszéjében, melyet az alábbiakban olvasóink figyelmébe ajánlunk, az ukrán politikában végbemenő folyamatok magyarázatára alkalmazza a fogalmat.

A politika nem csupán a lehetőségek művészete, a parazita elem önfenntartási törvénye is hatással van rá. Egyszerűbben fogalmazva: a tehetős pénzügyi-politikai csoportok életmódot váltanak, amikor bonyolulttá, sőt robbanásveszélyessé válik jövedelmet kipréselni a népből.

A parazita elemet lehetetlen elkülöníteni a hatalomtól, annak léteznie kell, gyökereivel az ősidőktől fogva átszövi a társadalmi rendet. A természet törvényei is minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a paraziták jelenléte egyenesen nélkülözhetetlen a szervezet megfelelő immunitása szempontjából.

Néha túl sok lesz a parazitákból, s a szervezet legyengül, sőt elpusztul, de az nem a paraziták hibája…

Az ukrán társadalom gyengélkedik a parazita elemek miatt, s csak a minimális immunitással rendelkezik – legyengült politikailag, elveszíti az önfenntartás képességét, miközben az államgépezet egyre újabb és újabb adókat követel.

Az emberek között vannak olyanok, akik élnek, és olyanok is, akik napról napra keresni kényszerülnek a túlélés módját. Eközben a drága politikusok, a drága hivatalnokok, a drága befektetők és a világ uzsorásai egyre csak szívják az életerőt (a nemzetét, az országét – a szerk.).

Azok számára, akik hozzáférnek a társadalmi forrásokhoz, mi már nem vagyunk érdekesek. Ők egymással vetélkednek és szaporodnak – így lesznek a „mazsorok” (a posztszovjet térség elkényeztetett, a törvények felett álló aranyifjúsága – a szerk.). De a kollektív tudatuk érzékeli: a nemzet szervezete bármikor felmondhatja a szolgálatot, ami senkinek sem lesz jó.

Ezért Ukrajna egy nagy szanálás, a paraziták feleslegétől való megszabadulás küszöbén áll. Tekintve, hogy az erősebb szomszédok és a nemzetközi ügyeskedők, akik előszeretettel szedik meg magukat a gyenge országok kárára, szemet vetettek az ukrán gazdaságra, ez elkerülhetetlen. Az ukrán politikum kelletlenül megpróbálja visszafogni az étvágyát és megvédeni a saját forrásait, melyek egyben a nemzet javai is, mert jelenleg gyakorlatilag nem tesznek különbséget e két fogalom között.

Talán meglepő, de az exportorientált oligarchikus tőke kiszolgálói kényszerülnek elvégezni az öncsonkítást.

Először is, ez a tőke már kimerítette a privatizált javakban rejlő növekedési potenciált, s kész felvállalni az erős államot támaszként az önvédelemben s a világpiacon való terjeszkedésben. Másodszor, mohóságból és tapasztalatlanságból elpusztította saját túlélési bázisát, a kezdeményező kisvállalkozókat és a belföldi piacot. A népi üzleti kezdeményezésektől egyébként is tart, hiszen még nekibátorodhatnak a kedves polgártársak.

És mégis félbe kényszerülnek szakítani a híres rajzfilmfigura, Dagobert bácsi ismert nótáját a pénzről.

Tetszik vagy sem, de tanúivá válunk a kozmopolita, orosz nyelvű komprádor tőke fájdalmas átalakulásának ukránpárti tőkévé, amelyet ugyanazok a személyek képviselnek majd az elitben.

Hasonló változáson megy keresztül a politika is, amennyiben látszólag ukránközpontúvá, formálisan Európa-pártivá és a végtelenségig pragmatikussá válik.

Az ukránpárti, ukránközpontú és a fajsúlyos ukrán politika nem összevethető fogalmak, bár a professzionális propaganda úgy állítja majd be az ukránközpontúságot, mint az erős ukrán állam kialakulásának kezdeti szakaszát. A „proukrán” politikát naponta sulykolják majd az átlag ukránnak, aki nem tud elmenekülni a „zombidoboz” elől.

Érdemes tehát koncepcionális összehasonlító elemzést végezni.

Ukránközpontú politika

1. A nagyvállalkozók pénzügyi érdekeinek pozicionális védelmére irányul a világpiacon.

2. Összpontosítja az autoriter hatalmat az állam védelmi funkcióinak tökéletesítése céljából az információs, a katonai-védelmi, a gazdasági szférákban. A társadalom köteles mindezt boldogan pénzelni a saját zsebéből.

3. Nem törődik az identitás és a humanitárius politika problémáival, valamint a polgárok életszínvonalának emelkedésével, joggal tartva a polgári társadalom aktivitásának és hazafiasságának növekedésétől, ami lassíthatja a két előző cél megvalósulásának ütemét.

Ukrán politika

1. Az egyéni kezdeményezőkészség és a polgárok aktív alkotó foglalkoztatásának fejlesztésére, a belső piaci folyamatoknak az állami takarékosság bevezetése és adekvát bérezés általi fejlesztésére, a polgárok szabadidejének bővítésére, érdekeik nemzetközi megvédésére irányul.

2. Biztosítja a politika alacsony önköltségét s az ország irányíthatóságát a demokrácia ösztönzése és a tehetséges, hazafias polgároknak a politikához, valamint a hatalomhoz való, társadalmi és anyagi helyzetüktől független hozzáférésének megkönnyítése révén.

3. Elsősorban az ukrán nemzetállam humanitárius politikáját biztosítja, gondoskodik a társadalom immunitásáról az információs támadásokkal szemben, biztosítja versenyképességét.

Az ukránközpontú politika megoldást kínál a nagyipar ukrajnai fennmaradásának átmeneti problémáira az eleve erősebb, és korporatizált nemzetközi versenytársakkal szemben.

Az állam erősebb szereplővé válik, a társadalom túlélése szempontjából gazdaságilag fontos érdekek védelmezőjévé, de oly módon, hogy a nagytőke képviselői ennek érdekében csak minimális mértékű áldozatot hoznak, míg a társadalom fennmaradó részének minden tartalékát mozgósítják.

A társadalom fizet majd meg mindenért és fogja korlátozni önmagát cserébe a soros illúzióért, a proukrán politika szimulákrumáért.

Természetesen sokkal jobb valódi ukrán, s nem proukrán politikával rendelkezni.

Valahogy kényelmetlen proukrán politikáról beszélni itt, Ukrajnában. De például Oroszországban, Lengyelországban vagy Németországban, különösen pedig az Amerikai Egyesült Államokban a proukrán politika helyénvaló és kívánatos lenne.

A „propolitika” lobbista politika idegen területen. Ezért a proukrán, vagyis ukránközpontú politikának Ukrajnában egyféle sértő, gyarmati tartalma van, amelyet a professzionális propaganda segítségével sohasem sikerül jobbá tenni.

De a valódi ukrán politikára senki sem ad pénzt a népnek. És nem is kész még rá teljes mértékben az ukrán társadalom, amely nem tudja és nem is akarja megszervezni magát, s a pavlovi reflexek szintjén reagál. A kiábrándult és dühös nyárspolgár egy fillért sem ad politikára, még arra sem, amelyre pedig nagy szüksége volna.

A reális demokrácia akkor lehetséges, ha a politika nem túlzottan drága, avagy a nép tehetős, s kész finanszírozni azt az adók révén vagy más módon.

Nálunk ez a változat valamilyen külső behatás nélkül nem következhet be, mert sem a politikai showmanek, sem az élet jelenlegi urai nem érdekeltek a politika olcsóbbá tételében. A népnek mindent a következő nemzedék élettapasztalataiból kell megértenie, akár az ismert mesében, Az élet megtanítban.

Ezért az ukránok egy újabb nemzedéke élheti le az életét az új szimulákrum politikájának égisze alatt, melynek szép és egyben suta elnevezése „Ukráncentrikusan-Stabil Paprikával”.

Mi változik?

Más lesz a propaganda. Ugyanúgy ukránok nélküli lesz a televízió, az Ukrajna elnevezésű országban marad a szurzsikot (orosz–ukrán keveréknyelvet – a szerk.) beszélő vezetés, marad a munkanélküliség jobb emigrálási lehetőségekkel, miközben a polgárokat keleti bevándorlókkal pótolják.

Szilárd ukrán etnikai alap nélkül az országban azt kockáztatjuk, hogy Mexikó sorsára jutunk, hiszen a szomszédunk az Orosz Egyesült Államok…

Előfordult már ilyesmi a világtörténelemben. Mi, ukránok nagyon komikus helyzetben vagyunk régi kultúrával bíró népként, melyet a globalizáció nem ronthat meg szégyentelenül, csupán megsemmisíthet, fokozatosan szimulákrumokkal váltva fel azt, ami valóban ukrán.

Nem tudhatom, hogyan nevezik majd az ukrán politikának az „ukráncentrikusság” utáni termékpótlékát. Nem lenne rossz végre létrehozni egy normális nemzetállamot mindenféle pótlék és kompromisszum nélkül.

De erre csak a fiatalok lehetnek képesek, csak ők tehetik meg, ha akarják.

Fordította: hk