Mátyás király és társai Sárosorosziban

Ahol az igazság mindig győz

2013. szeptember 26., 03:53 , 663. szám

Szeptember 22-én került sor a Sároszoroszi Általános Iskolában a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete és Sárosoroszi Alapszervezete által rendezett XII. Oroszi Mesemondóversenyre. A fiatal mesemondók idén is kitettek magukért, s a magyar népmesevilág gyermekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató meséivel tették emlékezetessé és élménydússá a versenyt.

A rendezvényen elsőként Hiába András, a KMKSZ Sárosoroszi Alapszervezetének elnöke köszöntötte a mesélőket és felkészítő tanáraikat, a vendégeket, dr. Kerekes Henriettát, Magyarország beregszászi konzulját, Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét, Sebi Attilát, a versenynek 12 éve otthont adó iskola igazgatóját, Sebi Andrást, az alapszervezet tiszteletbeli elnökét, az iskola egykori igazgatóját, s a zsűritagokat, Punykó Máriát, az Irka c. gyermeklap főszerkesztőjét, Riskó Mártát, a Beregszászi Magyar Gimnázium magyartanárát és Kovács Erzsébetet, a helyi iskola magyar szakos tanárnőjét. Kerekes Henrietta köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyar népmesék megmutatják a gyerekek számára azt az utat, amelyet felnőttként is követni tudnak majd: „Megtanultuk, hogy mindig az igazság győz, hogy az utolsókból is lehetnek elsők, hogy a gyenge, a szegény, hogyha akar, hittel áll a világ elé, céljait nem téveszti szem elől, és erkölcsösen teszi meg lépéseit, akkor biztos, hogy győzedelmeskedni fog. Lesznek majd akadályok az életünkben, de mindig lesznek segítők is, akik segítenek eljutni a boldogsághoz.”

Sin József a fonók, ten­ge­ri­hántók és egyéb közösségi alkalmak fontos szereplőire, a mesemondókra s a mesékben rejlő realitásra emlékeztette a jelenlévőket, ami által betekinthetünk elődeink életébe, munkájába, mindennapjaiba, s abba is, hogy hogyan ismerték meg hajdan a gyerekek a világot. „A mese arra nevel bennünket, hogy olyanok akarunk lenni, mint a mesebeli hősök: bátrak, szókimondóak, olyanok, akik kiállnak az igazságért. Erre nagy szükség van a mai Ukrajnában is, hiszen nem mindegy, hogy hány bátor ember van, aki ki mer állni az igazságért. Kedves mesemondók és mesehallgatók, bátran vegyük fel a küzdelmet a gonosszal szemben, küzdjünk az elesettekért, szegényekért, mert a jónak és becsületesnek mindig győznie kell!” Ezt követően Sebi Attila igazgató kívánt a gyerekeknek jó szereplést, majd Hiába Andrással átadta az iskola első osztályos tanulóinak a Széchenyi Alapítvány Magyarul tanulni jó ajándékcsomagjait.

A többek között Bereg­dédából, Nagymuzsalyból, Sáros­orosziból és Gutról érkezett versenyzők két korcsoportban (4–5. osztály és 6–8. osztály) versenyeztek 1-1 általuk választott magyar népmesével. Elhangzott például A megfelezett ajándék, a Mátyás király és a varga, A telhetetlen kecske és a Kutya-macska barátság című mese is. A meséknek és a versenyzők előadásmódjának köszönhetően a jelenlévőknek bőven volt alkalmuk nevetésre, s természetesen újra és újra meggyőződhettek arról, hogy a jó magyar észjárás többet ér az erőnél. De a mesék mellett a magyar folklór más műfajainak, magyar népdaloknak és gyermekdaloknak is örülhetett a közönség, hisz minden résztvevő nagy örömére a verseny alatt fellépett a Sárosoroszi Községi Könyvtár helyi fiatalokból álló, Gáti Gyöngyi által vezetett műkedvelő csoportja, a Hangraforgó.

A mesék elhangzását követően Punykó Mária zsűrielnök tartott rövid összegzést és értékelést, s néhány jó tanáccsal is szolgált a fiatal mesemondóknak.

A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:

4–5. oszt.: 1. Baraté Lóránt (Beregdéda), 2. Bábel Dávid (Sárosoroszi), 3. Gyurkó Teodóra (Sárosoroszi). Különdíjban, amelyet a Tiszaújlaki Széchenyi Alapítvány ajánlott fel, Burcsa Anika (Kovászó) részesült.

6–8 oszt.: 1. Jakab Dániel (Nagymuzsaly), 2. Orosz Gergely (Gut), 3. Geletei Ágota (Sárosoroszi). Különdíjban részesült Salánki Erik (Sárosoroszi). Továbbá a KMKSZ ajándékában részesültek a Hangraforgó tagjai is. Nagy érdeklődés kísérte a díjkiosztót, hiszen népi szőttesek, népművészeti alkotások és sok szép könyv került átadásra. A díjakat és ajándékokat Hiába András és a zsűri elnöke, Punykó Mária adta át.

Hozzátartozik még a nap eseményeihez, hogy fociban is megmérkőztek a guti és az oroszi fiatalok. A jó iramú meccsen végül a gutiak győztek a szép gólokat lövő Deák Patriknak köszönhetően.

Espán Margaréta