Papírforma-győzelmekkel kezdett a Kárpáti

Kézilabda

2013. szeptember 26., 03:53 , 663. szám

Három fölényes győzelemmel kezdte meg szereplését a 2013–2014-es idényben a honi női kézilabda-bajnokság élvonalában a címvédő Ungvári Kárpáti.

Az ungvári Junyiszty sportcsarnokban lebonyolított nyitófordulóban Borisz Petrovszkij csapata 37-19-es győzelemmel kezdett a Podatkovij Universzitet Irpeny ellen, majd 32-21-es siker következett a Szpartak Kijevvel szemben.

A harmadik, utolsó játéknapon az előző idényben utolsó, 7. helyen végzett REAL Mikolajiv ellen a végére már teljesen kiengedő hazaiak 37-29-re tudtak nyerni. Örömteli, hogy a találkozókon már a hosszú sérüléséből lábadozó Natalja Hajovics is Petrovszkij mester rendelkezésére állt. Korábban éppen az ungváriak trénere nyilatkozta, hogy Balog Judit távozását követően éppen a kapusposzt kérdése számít a legmegoldatlanabbnak az együttesben.

Érdekesség, hogy éppen a mikolajivi csapat okozta az egész hétvége legnagyobb meglepetését azzal, hogy 22-21-re legyőzte az éremesélyes Dnyiprjanka Herszont. A Kárpáti legnagyobb riválisának számító Halicsanka Lviv sorrendben a REAL-t 11, az Irpenyt 6, a Dnyiprjankát pedig egyetlen találattal győzte le, így 3 meccs után az ungváriakhoz hasonlóan 6 ponttal vezetik a mezőnyt.

A Kárpáti október 5-én a litván Zsalgirisz Kaunasz ellen kezdi meg szereplését az EHF-kupában.

(tamási)