Hajnalig örömzenéltek a hagyományőrzők

III. Téglási Hagyományőrző Népdal- és Népzenei Fesztivál

2013. október 3., 02:53 , 664. szám

Harmadszor szervezte meg Ignácz Mária, a Téglási Kultúrház igazgatója a Téglási Hagyományőrző Népdal- és Népzenei Fesztivált, amely évől évre több fellépő együttest vonz az ungvári járási faluba.

A rendezvény a gyerekek számára szervezett rajzversennyel kezdődött, majd a szürtei Valkócz Éva arcfestést, Bodnár Eszter origamizást, a vajdasági Zvekán Edina pedig üvegfestést tanított a gyerekeknek. A sportok iránt érdeklődők számára párbajtőrbemutatót tartottak az Ungvári Dinamó sportkomplexum munkatársai. Közben a kultúrház körül körhinta és ugrálóvár szórakoztatta a kicsiket.

Fél háromkor kezdődött a népdalkórusok, népzenekarok és egyéni előadók találkozója, melyet Ignácz Mária és Szikora Csilla főszervezők nyitottak meg. Köszöntötte a közönséget Gyurin Miklós ungvári magyar konzul, Tóth Larisza, a helyi tanács jegyzője és Leontyij Lenart, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal Kulturális és Művelődési Osztályának vezetője, aki emléklappal ismerte el Ignácz Mária, Szikora Csilla és id. Bernáth Ferenc munkáját. A KMKSZ-t Szallár Sándor, a járási szervezet elnökhelyettese, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője képviselte, aki munkatársunknak elmondta: „A KMKSZ mindig támogatta és a jövőben is támogatni fogja a téglásihoz hasonló hagyományőrző rendezvényeket. Köszönöm az együttesek vezetőinek, hogy a nehéz körülmények ellenére is magas színvonalon örökítik tovább magyar hagyományainkat. Remélem egyszer eljön majd az az idő, amikor az ukrán állam oklevelek osztogatása helyett anyagilag is megbecsüli majd a munkájukat.”

A művészeti együttesek közül először a Népművészet-díjas téglási Rózsa Népdalegyüttes lépett színpadra Szikora Csilla vezetésével, majd a téglási kultúrház Csalogány Asszonykórusa énekelt, a hazai Nyitnikék Folklórcsoport és Margaréta leányénekcsoport népi játékokat és karikázót adott elő. Az ugyancsak téglási Szikora Nikolett, Koleszár Alekszandra, Szikora Zoltán, Molnár Krisztina és Horváth Regina a Betrnáth Ferenc vezette Cimborák Népzenakar kíséretében népdalokat adott elő. Nagy tapsot kapott a hazaiak közül az Orchidea Amatőr Néptánccsoport is, akik rábaközi tánccal léptek fel. Idén két együttes érkezett a rendezvényre Vajdaságból: Zentagunaráról a Petro Kuzmjak Band ruszin népi együttes és néptánccsoportja, valamint Téglás testvértelepüléséről, Ludasról a Füzérfonó Asszonykórus. Fellépett még a Szalókai Nyitnikék Alapítványi Zeneiskola Tiszaháti Népzenei Együttese, az Ungvári Művelődési és Művészeti College magyar népzenekara, a szalókai kultúrház Rozmaring Asszonykórusa, a szürtei Favorit Tánccsoport, a palágykomoróci Örökzöld Asszonykórus, az Ungvári Dajka Gábor Középiskola tánccsoportja, a Csapi Nyugdíjasklub kórusa, a Koncházai Csillag Hagyományőrző Csoport, az Őrdarmai Mifajtánk Néptánccsoport, a Nagygejőci Férfikar és az Ungvári Krón Melinda, aki népdalokat énekelt.

Végül a fellépők és a nézők is táncra perdültek, Jakab István tartott számukra táncházat, mindehhez a zenét a gálocsi Molnár István és népi zenekara húzta. A közös vacsora után id. Palkó Tibor és zenekara játszott.

A rendezvény nagyon jó hangulatú volt, a résztvevők k emléklapot és erre a célra palackozott bort kaptak, s mindannyian fogadkoztak, hogy jövőre is eljönnek Téglásra.

dózsa