Ungvári bravúr Mariupolban

Labdarúgás

2013. október 3., 02:53 , 664. szám

A jelek szerint a bajnokságban kezd magára találni az Ungvári Hoverla. A kárpátaljai együttes a 11. fordulóban az Illicsivec Mariupol vendégeként tudott nyerni.

Az Arszenalt a bajnokságban legyőzte a Hoverla, a kupában viszont alulmaradt vele szemben az ungvári alakulat. Vasárnap ismét bajnoki találkozó következett Mariupolban, a középmezőnyhöz tartozó Illicsivec vendégeként, és ezúttal is siker koronázta Vjacseszlav Groznij csapatának próbálkozását.

Az első játékrész közepén Bujalszkij ment el remekül a bal szélen, beadása Razvan Kocsist találta egyedül, és a román válogatott középpályás megszerezte első gólját a Hoverla színeiben. A hátralévő bő egy órában az Illicsivec mindent egy lapra feltéve rohamozott, de az Olekszandr Nagy vezette vendégvédelem sikerrel állta a rohamokat az összességében 97 percig tartó találkozón.

A váratlan eredményektől ezúttal sem mentes fordulóban a címvédő Sahtar Donyeck 0-2-ről felállva, a hajrában mentett pontot a városi rangadón a Metalurg ellen. A bajnok mellett a másik bukdácsoló nagycsapat, a Dinamo Kijev is csak a 92. percben szerzett Aruna találatnak köszönheti, hogy nem szenvedett vereséget Poltavában. A fővárosiak egyébként majd egy félidőt emberhátrányban játszottak.

Eredmények: Illicsivec Mariupol–Ungvári Hoverla 0-1, Metalurg Donyeck–Sahtar Donyeck 2-2, Vorszkla Poltava–Dinamo Kijev 2-2, Dnyipro–Csornomorec Odessza 2-0, Kárpáti Lviv–Tavrija Szimferopol 2-1, Metaliszt Harkiv–Metalurg Zaporizzsja 3-2, Zorja Luhanszk–Voliny Luck 2-0, Arszenal Kijev–Szevasztopol 3-1.

Vezet a Metaliszt 29 ponttal a 26 pontos Dnyipro és 23 ponttal harmadik Sahtar előtt.

Az Ungvári Hoverla 10 pontjával megerősítette 13. helyét, és a hétvégén a Zorja Luhanszkot látja vendégül bajnoki találkozón.

(felvégi)