Gasztronómiai találkozó Császlócon

2013. október 10., 08:32 , 665. szám
A vajdasági zenészek a császlóci színpadon

2013. október 5-én Császlócon megrendezték a II. Kárpátaljai Nemzetközi Gasztronómiai Találkozót, melynek idén is az volt a jelmondata, hogy „ Együnk együtt egy jót Császlócon!”

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Viski János, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulja, Nott Miklós és felesége, Sziklavári Judit, Magyarország ungvári konzuljai, dr. Czifra Anita konzul asszony, dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács költségvetési bizottságának elnöke, a KMKSZ alelnöke, Faragó László, Gyöngyös város polgármestere és a Gyöngyösi Ruszin Önkormányzat tagjai, élükön Farkas Jánosné elnökkel, valamint Kerekes Miklós, Császlóc község testvértelepülésének, Ajak városának polgármestere, Kovács Lehel, az erdélyi Farkaslaka polgármestere és az erdélyi küldöttség, Gregus József, a Vajdasági Hagyományápolók Szövetségének elnöke és a vajdasági vendégek. Részt vett még az eseményen Jurij Hleba, a Kárpátaljai Megyei Kulturális Főosztály vezetője, Mihajlo Fedinec, az Ungvári Járási Tanács elnöke, Ivan Pivkacs, Verbjazs község polgármestere.

Az ünnepélyes megnyitó után a vajdasági zenészek szolgáltatták a zenét, majd egy vers után, melyet Manzics Mária és Roják Tamás adott elő, következett az ajaki Pántlikás Együttes nóta- és tánccsokra. Természetesen képviseltették magukat Császlóc község fiataljai, mégpedig a Kadarka Néptáncsoport révén, akik gyönyörű botos néptáncot adtak elő. Eközben a gyermekek élvezték a trambulin, a kisvasút, az óriáscsúzda és egyéb játékok nyújtotta örömöket.

A sátrakban pdig gőzerővel dolgoztak a szakácsok, akik ingyen szolgáltatták a fonomabbnál finomabb étkeket: volt itt szerb burektől kezdve marhalábszárpörköltön és saslikon át lecsóig mindenféle fogás.

A rendezvény végén pedig a vajdasági zenészek szórakoztatták a közönséget.

A nagysikerű fesztivál stílszerűen a Találkozások Házában fejeződött be hajnalba nyúló cigányzenével.

rt