,,Karcsú” előny a visszavágóra

Kézilabda

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Rengeteg egyéni hibával tarkított mérkőzésen az ukrán bajnok Ungvári Kárpáti ötgólos előnyt szerzett a hétvégi visszavágóra a litván Zalgiris Kaunas ellen a női kézilabda EHF-kupa első fordulójában. Sem a mutatott játék, sem az eredmény nem ad okot az elégedettségre.

A két együttes egymás elleni nemzetközi erőpróbáját megelőzően a kárpátaljai együttes három győzelemmel kezdett a hazai rendezésű bajnoki idénynyitón. A litvánok – mivel még hazai pontvadászatuk nem kezdődött el – a belarusz együttesekkel teletűzdelt Baltikumi Ligában két győzelemmel és egy vereséggel rajtoltak.

A hazai találkozóra az Ungvárhoz közeli Börvingesen (Barvinok) lévő Kárpáti arénában került sor.

Már az első félidőben az volt a kézilabdához valamelyest is értő szurkoló érzése, hogy a csapatok egymás hibájából élnek: rengeteg eladott labda, kezelési hiba, gyengén kivitelezett lövések, rossz helyzetkihasználás, halvány kapusteljesítmények jellemezték a meccset. A félidőben 14-11 volt a Kárpáti előnye, és ez a 2-3 gólos hazai vezetés megmaradt egész a hajráig. Olyannyira, hogy az 51. minutumban Borisz Petrovszkij vezetőedző mindössze egygólos ungvári előnynél kérhetett időt. Az időkérés némileg segített, a folytatásban a vendéglátóknak sikerült ötgólosra növelni az előnyt, és végül 28-23-ra megnyerték a találkozót.

A Kárpátiban a 7 gólig jutó Viktória Cibulenkót, illetve a 6 gólos Darina Kot játékát lehet valamelyest kiemelni, bár a többiekhez hasonlóan, ők is sokat hibáztak. A vendégeknél Vidukajte volt a legeredményesebb 6 találattal. A Kárpáti leggyengébb láncszemének számító kapusposzton sem javult a helyzet az elmúlt hetekhez képest, hiszen a lábadozó Hajovics mellett Artemcsuk és Szumaroka pályára küldésével is inkább kevesebb, mint több sikerrel próbálkozott a hazaiak trénere

A mérkőzést követő nyilatkozatában Borisz Petrovszkij, az ungváriak mestere elismerte, hogy csapata rengeteg hibával játszott, és hogy a visszavágón ennél lényegesen jobb teljesítményre lesz szükség a továbbjutáshoz. A magunk részéről csak egyetérthetünk a kiváló szakemberrel, hiszen ennél a játéknál már csak jobb jöhet a folytatásban.

(tamási)