Rétvári Bence Munkácsra látogatott

Átadták a Szent István Líceum megújult épületét

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

A hét végén kétnapos hivatalos látogatáson Kárpátalján járt Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki október 5-én délután munkácsi cserkészekkel közösen vett részt '48-as magyar honvédsírok rendbehozatalában és megtisztításában. Ezt követően megkoszorúzta az első világháborús mártírok emlékművét.

Találkozóra került sor a KMKSZ vezetőivel és Majnek Antallal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspökével. A nemrég magyar kormányzati támogatásból felavatott kendereskei Feszty-panorámakilátó megtekintése után, Rétvári Bence jelen volt a most felújított munkácsi Szent István Katolikus Líceum tetőszerkezetének átadó ünnepségén. Az Európai Unió Keleti Partnerség Programja és a magyar kormány segítségével 100 ezer hrivnyából újult meg az iskola tetőszerkezete. A program lebonyolítását irányító Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke elmondta: „Kárpátalján összesen 63 intézmény újult meg a Keleti Partnerség Programnak köszönhetően. Nagyon örülök, hogy sikerült ebbe a programba bevonni a Szent István Líceumot, hisz ez egy olyan intézmény, melynek érdekében a kárpátaljai római katolikus egyház és Munkács város magyar közössége igen sokat tett, és önerőből vidékünk egyik legszebb, legjobban fenntartott iskoláját működtetik, ahol magas színvonalú oktatás folyik. A legfontosabb, amit kívánni szeretnék az intézménynek, hogy minél több gyerek legyen, aki ide jár, és megkapja a tudomány mellett azt a lelkiséget is, amit csak egy ilyen intézményben kaphat meg.”

Rétvári Bence államtitkár lapunknak elmondta: „Magyarországnak azért különösen fontos feladata, hogy az itteni magyarság iskoláit támogassa, mert az ukrán állam nem az egyenlő finanszírozás elvei alapján támogatja ezeket az iskolákat, ahogy Magyarországon történik, hanem támogatás nélkül hagyja őket. Ezért fontos az anyaországi támogatás, különben az itteni egyházi líceumok teljes mértékben ellehetetlenülnének. Az viszont nagyon jó hír, hogy minden gyerek továbbtanult ebből a líceumból.”

Az államtitkár másnap Nagyszőlősön részt vett a KMKSZ központi október hatodikai ünnepségén, és találkozott a kárpátaljai református és a görögkatolikus egyház képviselőivel, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetőivel.

B.Zs.