Sima továbbjutás az EHF-kupában

Kézilabda

2013. október 17., 08:22 , 666. szám

Az itthoni nyögvenyelős játékon alaposan javítva, szemernyi esélyt sem hagyott ellenfelének a női kézilabda EHF-kupában az Ungvári Kárpáti, amely idegenben fölényesen verte a Zalgiris Kaunas együttesét, így simán jutott a következő fordulóba.

Az impozáns látványt nyújtó, 3 ezer főnyi nézősereg befogadására alkalmas, de szinte teljesen üres kaunasi csarnokban repülőrajtot vettek a vendégek, és már az első játékrészben elsősorban Cibulenko és Umanec gólerős játékának köszönhetően 23-13-as előnnyel fordulhattak.

A második játékrészben Borisz Petrovszkij csapata már nem erőltette túlzottan a gólszerzést, de még így is sikerült növelni az előnyt – a második 30 percben Mihovics és Voronova volt elemében –, ami végül 42-27-es Kárpáti-győzelmet eredményezett. Az ungváriak így fölényesen, 70-50-es gólkülönbséggel jutottak a kupa 3. fordulójába.

Itt azonban már lényegesen komolyabb ellenfél, a dán Köbenhavn vár majd Borisz Petrovszkij csapatára. Az első mérkőzésre november 9-én vagy 10-én kerül sor, a visszavágót egy héttel később rendezik.

A hazai pontvadászatban időközben a Kárpáti a második helyre szorult, mivel a Halicsanka Lviv idegenben 25-20-ra, illetve 32-22-re verte a Real Mikolajiv együttesét. A lembergieknek 5 meccsből szerzett 10 pontjuk van, a Kárpáti 6 ponttal a második.

(tamási)