Wittner Mária: Tóth Ilonkának

Már nem szól a száj,

a szemek sem néznek vádlón.

Csak csupasz koponyád vádol

ott a földben lenn.

Gyilkosként kapartak el,

a sírod névtelen,

de dübörög, mozog a föld

holttested felett.

Gyilkosaidtól ne várj jogot,

ne várj feloldozást,

de csontotokra épült

egy vörös burzsoá.

Nem változott semmi,

a jog is nagyon az,

csak csűrik-csavarják a szót,

a pillér stabil maradt.

Gyilkosaidtól ne várj jogot,

nincs szükséged rá.

A jognál több az erény,

mellyel neved felér.

Wittner Mária Tóth Ilonkának című verse kiváló bizonyíték arra, hogy egy-egy költeményt nem csak a szokott módon lehet megközelíteni, olvasni, értékként kezelni. Az itt olvasható vers szerzője – Wittner Mária – az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik hőse, aki ma is aktív munkát vállal a magyar parlament munkájában. Költeményében ahhoz a Tóth Ilonához beszél, akit 1957. júniusában hamis vádak alapján kivégeztek. Elsősorban tehát úgy olvasandó e vers, hogy abban az egyik bajtárs emléket állít – igaztalanul elítélt és megölt – másik bajtársának. Nem egyik költőnk egyik versével állunk szemben, hanem egyszeri esettel. Ezért most másodlagossá válik a mű technikája, a költői eszköztár és gondolatiság. Különösképp, hogy tudjuk, a vers 1997-ben készült, Tóth Ilonát pedig – aki 1932-ben született, és éppen október 23-án! – csupán 2001-ben mentették föl a vád alól, miszerint ő „köztörvényes bűncselekmény” részese lett volna 1956-ban.

Tóth Ilona ügye most is élő ügy, legutóbb 2012-ben lett újra beszédtéma; érdemes utánanézni, miként írtak róla a különféle sajtóorgánumok…

Penckófer János