Szimpátiatüntetés Székelyföld autonómiájáért

2013. október 31., 02:53 , 668. szám

Október 27-én a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezésében lezajlott a székelyek 55 kilométeres nagy menetelése, mely az egységes és autonóm Székelyföld igényére igyekezett felhívni a figyelmet. Székely testvéreink szándékukban nem maradtak egyedül, hiszen a nagy meneteléssel egy időben Budapesten, valamint a világ több más pontján történtek szimpátiatüntetések.

Számunkra, kárpátaljai magyarok számára szintén rég áhított vágy az autonómia: nem meglepő tehát, ha a székelyek célkitűzése szimpátiát váltott ki körünkben is. Ahogy az sem, hogy a világ közeli s távoli pontjain élő magyar közösségekhez hasonlóan megyénkben is szerveztek szimpátiatüntetést. A sokakat megmozgató eseményre Beregszászban, egy nappal a „nagy menetelést” megelőzően került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) aktivistáinak szervezésében.

Az eseményre a város központjában, a Kossuth téren került sor. Kovács Lóránt, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány munkatársa, az esemény egyik szervezője lapunk tudósítójának elmondta: „Október 5-én Budapesten, a Fidelitas nemzetpolitikai munkacsoportjának szervezésében alkalmam volt részt venni egy rangos nemzetközi konferencián. A rendezvényen több más határon túli szervezet mellett egy székelyföldi delegáció is részt vett, melynek tagjaival tartalmas beszélgetést folytattunk a székely autonómia, valamint az október 27-i békés demonstráció kérdéséről. Láttuk, mennyire fontos és jelentőségteljes számukra mindez, ezért számunkra egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy hazatérve – a világ magyarságának nagy részéhez hasonlóan – békés szimpátiatüntetéssel támogassuk őket. Már pusztán azért is, mert a kérdés számunkra, kárpátaljai magyarok számára sem közömbös: az autonómia iránti vágy közös bennünk és a székelyekben.”

A szombati eseményen többek között részt vettek a KMKSZ beregszászi, ungvári, csapi, tiszasalamoni, gá­lo­csi, tiszakeresztúri, benei és nagy­muzsalyi tagjai is. Bár a rendezvényt a kulturális szövetség szervezte, ahhoz bárki csatlakozhatott.

Az esemény résztvevői magyar és székely zászlókat lobogtatva a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház épülete elől a Beregszászi Művelődési Házhoz, majd innen a főiskolához vonultak. Itt Dobsa István, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum pedagógusa, KMKSZ-aktivista röviden összefoglalta a másnap kezdődő nagy menetelés lényegét, reményét fejezve ki, hogy a székelyek célkitűzése – melyet ezzel a parányi békés szolidaritási megmozdulással igyekeztek támogatni – sikerre vezet. Majd a jelenlévők együttesen elénekelték a nemzeti himnuszunkat és a Székely himnuszt.

fzs