Hálaadó istentisztelet és lelkészbeiktatás

2013. november 7., 07:52 , 669. szám

A munkácsi járási Barkaszó református temploma november 3-án ünnepi események színhelye volt: a hálaadó istentisztelet során lelkészbeiktatásra került sor.

Ezen a vasárnapi istentiszteleten a hívek hálát adtak az Úrnak azért, hogy az Ő segedelmével sikeresen befejeződött a templom külső felújítása, mely a fal, a kerítés és a tető megújítását foglalta magába. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) püspöke – aki a 73. zsoltár szavaival szolgált –, valamint a KRE lelkészei, küldöttségei és számos anyaországi vendég is.

Az istentisztelet felemelő eseménye volt, amikor több mint egy évtizedes hallgatás után újból megszólalt a templom 140 éves orgonája. A hangszertörténeti szempontból is érdekes orgona korábban ellopott sípjait a hívek a jövőben pótolni szeretnék.

Az események tetőpontjaként a lelkészbeiktatás ünnepi eseményére került sor, amikor is Gergely Szabolcs, a KRE Bereg megyei főjegyzője beiktatta tisztségébe Barta Ferencet, a barkaszói gyülekezet lelkipásztorát.

Barta Ferenc 1984-ben született Beregújfaluban, itt végezte el az általános iskolát, majd három évig a Tiszapéterfalvai Református Líceumban tanult. Ezt követően 2003-ban felvételt nyert a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre. Tanulmányai utolsó évében segédlelkészként szolgált Újbátyú, Bakos és Bátyú református gyülekezeteiben. 2009 októberétől Barkaszó és Rafajnaújfalu református gyülekezeteiben szolgál. Nős, egy kislány édesapja.

Mindig felemelő érzés, ha Isten egy újabb szolgája nyer beiktatást: így volt ez az említett alkalmon is.

F.Zs.