Jótékonysági koncert a gyermekkórház javára

2013. november 7., 07:52 , 669. szám

A Kezünkben a Jövő Alapítvány jóvoltából jótékonysági koncertre került sor november 3-án a Tours-i Szent Márton-székesegyházban, amellyel a szervezők a kárpátaljai megyei gyermekkórházat kívánták támogatni.

A Majnek Antal római katolikus megyéspüspök fővédnöksége alatt megszervezett rendezvényen munkácsi előadók, a Tours-i Szent Márton-székesegyház kórusa, a Szerhij Dobos vezette vonósnégyes, Burkaló Beáta, a Brevisz együttes, valamint a Munkácsi Állami Egyetem és Humán-Pedagógiai College kamarakórusa lépett fel. Emellett a munkácsi művészeti iskola diákjainak képkiállítására is sor került. A bemutatott alkotásokat az érdeklődők megvásárolhatták, ezzel is támogatva a gyermekkórházat.

Kurmay Sándortól, a Kezünkben a Jövő Alapítvány elnökétől megtudtuk, az alapítvány kórházmissziójának tagjai már öt éve látogatják a kórházat, így maguk is tapasztalhatták, hogy annak sok mindenre lenne szüksége.

A szervezőknek és a színvonalas kulturális műsornak köszönhetően a rendezvény nagyon sikeres volt, jelentős összeget sikerült összegyűjteni a kórház javára. Ebből két infúziós pumpát vásárolnak majd a kórház részére, amely a kisgyermekek számára létfontosságú: a nagyon pontos gyógyszeradagolást végzi.

er