Felavatták a mezőgecsei Kajdy-kúriát

2013. november 14., 08:41 , 670. szám

A magyarországi Teleki László Alapítvány a 2011-ben indított Kárpát-medencei örökségvédelmi program keretében felújíttatta a mezőgecsei Kajdy-kúriát. A megújult műemlék avatóünnepségére november 9-én került sor, melyet megtisztelt jelenlétével Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Bayer Mihály, Magyarország kijevi nagykövete, Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja, dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója, valamint Káldy Gyula tervező-építész, a Kajdy-kúria felújítási tervének készítője.

Németh Zsolt a lepke születéséhez hasonlította a Kajdy-kúria esetét, mely hosszú időn keresztül nagyon csúnya, lepusztult állapotban várta, hogy szorgos mesteremberek keze által végre „bebábozódjék”. Az ő munkájuk révén aztán eljött az a pillanat, amikor is ez a későbarokk stílusú épület – visszanyerve egykori alakját – csodálatos lepkeként éledt újjá.

Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója elmondta, hogy a felújítás nem jöhetett volna létre, ha a magyar kormány és a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2011-ben nem indítja el a Kárpát-medencei örökségvédelmi programot, mely végül erre is lehetőséget teremtett.

Káldy Gyula beszédében kifejtette, hogy maga a kúria a XVIII. századnak egy olyan jellegzetes épülettípusa, melynek a Felvidéken, Észak-Magyarországon és Erdélyben is számos példáját ismerjük, s örömteli, hogy itt, a kárpátaljai Mezőgecsében is megmaradt egy az utókornak.

Az ezer fős település életében jelentős eseményként értékelte az alkalmat Mester András, Mezőgecse polgármestere is.

A történelmi egyházak képviseletében Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke és Demkó Ferenc görögkatolikus esperes osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

Végezetül mindenki megtekinthette az 1800-as évek elején paplaknak épült későbarokk stílusú kúriát, mely jelenleg a község polgármesteri hivatalaként funkcionál.

F.Zs.