Kovács Vilmos: Lázas a Föld!

2013. november 21., 01:37 , 671. szám

Lázas a Föld! Lázas…

Századok terhével

vergődött az Idő szennyes betegágyán,

és a bitangok – kínoktól eltorzult

arcába köptek.

Nem tudom, mertél-e

perbe szállni velük, vagy hallgattál gyáván,

de voltak, akik felkeltek és jöttek:

dobogó szívükből rakni a dermedt

éjszakába lobogó máglyát.

S meghasadt az ég és véresen derengett,

mikor szuronyukat a beteg Föld

duzzadt hasába belevágták,

hogy világra hozhassa az újszülött Rendet.

 

Lázas a Föld! Érzed?

Áldott, szent sebéhez

szennyes kezek fértek,

s jönnek mind a vérére éhes

undok férgek.

Ne engedd be őket!... Ez a mi kapunk!

Ne engedd, mert ha összecsapunk, –

nem lesz bennem irgalom…

 

Lázas a Föld…

Milliomod magammal

az újszülött Rend bölcsőjét ringatom,

s ha álmatlan éjszakáim

komor egére a múló idő

álmodó csillagokat tereget –

mint csatába induló ősapáim –

lesem a fényes jeleket,

s érzem, nagyon érzem, hogy itt bent, a lélek

legmélyén az élet

vad lüktetései sajgó rímeket törnek…

 

Te vagy a tanúm, hogy megmártom

őket ezerszer is áldott

sebeiben a lázas Földnek.

 

Kovács Vilmos Lázas a Föld! címmel megjelent 1962-es kötetének olyan bevezető költeménye ez a vers, amely mintegy összefoglalásául is szolgál a könyv egészének. A versben szereplő nagybetűs szavak – Föld, Idő, Rend – igen tág jelentései között szólal meg a megnyilatkozó személy, ám e tágasság mégsem jelent akadályt a valóságra vonatkoztatásban. A költemény valamennyi gondolata védelmezi az „újszülött Rendet”, amely Kárpátalján 1945 után lett felépítve. Az egykori Szovjetunió által megálmodott Rend ekkor olyan igazságot hirdetett, amellyel nem csupán a kárpátaljai Gát szülötte, Kovács Vilmos értett egyet, hanem a magyar irodalom jeles képviselői közül is néhányan. Igencsak figyelemre méltó, hogy Kovács Vilmos a Lázas a Föld! megjelenése után három évvel, 1965-ben is az igazság nevében szólalt meg, de azt már mélyen sérelmezte a „Rend”. Alighanem azért, mivel nem tudott válaszolni a szerző Holnap is élünk című, 1965-ös regényében föltett kérdésére, hogy hová lettek a három napos munkára jelentkezett kárpátaljai magyar férfiak. Válasz helyett viszont a szerző tevékenységét kezdte figyelni a „Rend” – nem kis gyanakvással…

Penckófer János