Mikor virrad fel a köztisztaság napja?
Szemetes Beregszász
A Vérke-parti városban az idén új polgármestert választottak a polgárok, akik nyilván elvárták, hogy az „új seprő” – a közmondáshoz híven – „jól fog seperni”. Már csak azért is, mert a málladozó vakolatok és a vígan grasszáló kóbor ebek településén a szó legszorosabb értelmében is sok-sok seprő kellene ahhoz, hogy az utcák és a terek ne a harmadik világot idézzék. Mert ami most van…
November első felében a Vérke-parti várost s annak központját is elborította a szemét. Mint a Beregszász c. lap november 8-i számában megjelent Szokatlan helyzet a beregszászi utcákon. Sürgősségi kérdések: a központot fogják takarítani c. cikkben olvashattuk, nem vették fel a munkát a takarításért és szemétszállításért felelős Bio-Bereg vállalat dolgozói, mivel nem kapták meg fizetéseiket. Babják Zoltán polgármester tanácskozást hívott össze, amelyen közösen keresték az áldatlan állapotból kivezető kiutat.
S ugyanezt a lapszámot böngészve, afölött is tapsikolhattak örömükben az olvasók, hogy a városvezetés már meg is találta a probléma megoldását: Babják Zoltán polgármester tanácsadójává nevezték ki Mihajlo Vovcsok volt rendőrt, akinek a város köztisztaságának és közrendjének napi szintű ellenőrzése lesz a feladata. Felmerülhet a kérdés: milyen tanácsokat adhat egy egykori rendőr köztisztasági kérdésekben, s hány köztisztasági munkást (magyarán utcaseprőt) vehettek volna fel azon a pénzen, amiből az új tanácsadót fogják fizetni. Főleg pedig elgondolkodhatunk az idézett cikken. Elsőként már a címén: Szokatlan helyzet Beregszászban. Szokatlan helyzet? Nem egészen… A cikkíró gyakrabban is sétálhatna a város közterületein, például a Korjatovics utcai lakótelep melletti parkban, ahol a kóbor kutyák rendszeresen turkálónak használják az egy szem kukát, az autóbusz-állomás melletti lakótelepen, ahol a lakók nagy kedvvel űzik a szemetelés nevű össznépi sportot, vagy a Muzsalyi úton, ahol az egyik bele torkolló utca sarkánál újra és újra megjelennek a szeméthalmok. És akkor rájönne: Beregszászban, sajnos, egyáltalán nem szokatlan látvány a szemét. Csak az a különbség, hogy valamikor több, valamikor kevesebb van belőle. Mára ugyan a központból már eltűnt a szemét, de csak úgy, hogy – forrásaink szerint – a városháza alkalmazottai seperték fel azt. (Megjegyzendő: ugyancsak forrásaink szerint a minap megemelték a fizetéseket a városházán.) Jócskán maradt viszont szemét a város más pontjain.
Megértem, persze, a külön telep amúgy is hátrányos helyzetű lakóiból verbuvált utcaseprőket, hogy nem akarnak ingyen dolgozni az „óriási” fizetésükért. Groteszk látvány volt viszont, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyarországi támogatásból felújított, gyönyörűen kinéző főhomlokzata előtt „pompás” szemétkupacok „ékesítették” a Kossuth teret… A kialakult helyzetért felelős illetékesek remek napokkal ajándékozták meg a beregszászi városképhez local culeurként hozzánőtt kóbor kutyákat, akik most boldogan, kedvükre turkálhattak a hulladékhalmokban, ízletes falatok után kutatva. Legalább őket sikerült boldoggá tenni, amit a városlakókról már nem lehet elmondani. Ők továbbra is „élvezhetik” a szétszórt hulladékok „lélekemelő” látványát.
Feléjük „aranyos” felhívást fogalmaz meg a fent említett írás: igyekezzenek nem szemetelni, és lehetőleg önerőből szállítsák el a hulladékukat. Dicséretes dolog, persze, arra szólítani fel a polgárokat, hogy ne dobálják el a csomagolópapírokat és egyebeket. De ha valaki azt szeretné, hogy törődjenek a köztisztasággal, akkor nem azt kell mondani, hogy igyekezzenek nem szemetelni, hanem azt: ne szemeteljenek. Egyáltalán ne… S az is érdekel, miként gondolja a cikkíró, hogy lehetőleg önerőből szállítsák el a hulladékot. Egyáltalán hová vigyék? A „gyúlékony” – mert hát minden nyáron lángra kapó – városi szeméttelepre, melynek problémái ékesen példázzák az egymást váltó városvezetések „hihetetlen hozzáértését”? És miként szállítsák el lehetőleg önállóan a hulladékukat – teszem azt – a hetvenegynehány éves, görbebottal járó, kisnyugdíjas, egyedülálló anyókák? Lelki szemeim előtt felködlik a kép, ahogy a város túlsó végéről elindulnak a mamókák, egyik kezükben a görbebotot, a másik kezükben meg a vállukra vetett, szeméttel teli zsákot szorongatva, és végigtipegnek Beregszászon, majd ráfordulnak a szeméttelephez vezető útra, s végül holtfáradtan öntik ki a zsák tartalmát…
Okkal merül hát fel a kérdés: Mikor virrad fel Beregszászban a köztisztaság napja?...
Lajos Mihály
