Kijevben nem volt esély

Labdarúgás

2013. november 28., 08:09 , 672. szám

A most zajló idényben egyik legsimább vereségét szenvedte el a Premier Ligában az Ungvári Hoverla. A kárpátaljai együttes a Dinamo Kijev vendégeként kapott ki három góllal.

A Sahtar elleni hazai vereséget követően a válogatott vb-pótselejtezői miatt a pontvadászatba beiktatott kéthetes szünet a jelek szerint nem hozott javulást Vjacseszlav Groznij csapatának játékában. Oleg Blohin együttese már a 22. percben megszerezte a vezetést, igaz, a fővárosiak afrikai légiósa, Mbokani egy kicsit ,,kézimunkázott” is a találatnál. Néhány perc múlva a holland válogatott, Lens már teljesen szabályos gólt szerzett, amivel már kettővel ment a Dinamo. A vendéglátók legjobbja, a jelenleg legértékesebbnek tartott ukrán játékosnak számító Jarmolenko csak a kispadon kapott helyet, a megerőltető válogatottbeli meccsek után Blohin mester pihentette a kiváló középpályást.

Fordulás után próbálkozgatott ugyan a vendégegyüttes, de igazi gólhelyzet mégis Nagy kapuja előtt akadt. A 84. percben a kijeviek újonca, a Metalurg Zaporizzsjából nemrég érkezett Szidorcsuk adta meg a végső kegyelemdöfést, megszerezve a harmadik hazai találatot.

A találkozót követő sajtótájékoztatón Groznij elismerte, hogy a Dinamo minden csapatrészében jobb volt, és megérdemelten nyerte meg a találkozót.

A forduló most sem telt el elmaradt találkozó nélkül, de ezt most már megelégelte a szövetség fegyelmi bizottsága, és a sokadik találkozójára ki nem álló Arszenal Kijevet kizárta a bajnokságból. A nem teljesen egyértelmű szabályok szerint a fővárosiak eddigi bajnoki meccseit törlik a tabella összeállításakor, így a kijeviek elleni meccset megnyert Hoverlának is 3 ponttal kevesebbje lehet a végelszámolásnál.

A 17. forduló eredménysora: Dinamo Kijev–Ungvári Hoverla 3-0, Metalurg Zaporizzsja–Zorja Luhanszk 1-1, Vorszkla Poltava–Csornomorec Odessza 0-1, Sahtar Donyeck–Szevasztopol 4-0, Kárpáti Lviv–Metalurg Donyeck 2-2, Dnyipro–Illicsivec Mariupol 3-1, Tavrija Szimferopol–Voliny Luck 2-2.

A bajnoki tabella élén a Sahtar áll 38 ponttal a 35 ponttal második helyre előrelépő Csornomorec előtt. A Dnyiprónak és a Metalisztnak egyformán 34 pontja van, de mindkét gárda két meccsel kevesebbet játszott a többieknél. Az Ungvári Hoverla 14 pontjával továbbra is a 13., és idei utolsó bajnoki meccsén november 30-án a Tavrija Szimferopolt látja vendégül.

(tamási)