Tőkés: Politikai döntés született

2013. november 28., 08:09 , 672. szám

A Tőkés Lászlónak 2009-ben adományozott magas állami kitüntetés visszavonásáról döntött múlt szerdán a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága. Tették mindezt úgy, hogy az érintettnek lehetőséget sem biztosítottak álláspontja kifejtésére. Noha az ügyben a román államfő mondja ki a végső szót, a döntés gyakorlatilag már megszületett.

Tőkés László EP-képviselő a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában arról beszélt, hogy politikai döntés született. „Elég, hogy ha rámutatunk arra, hogy a 11 tagú becsületbíróságnak 10 tagja a Szociálliberális Pártszövetséghez tartozik. Lényegében minden rosszat már előre elmondtak rólam. Ez a magyar kártyának a kijátszása. Egy magyarellenes és Tőkés-ellenes hisztériának a folyamata” – fogalmazott Tőkés László.

Itt most már a magyarságról és románságról van szó, '89-ről és a kommunizmus bukásáról, éppen ezért nem hagyjuk annyiban – mondta. Bejelentette: fellebbezést nyújt be a Közigazgatási Bíróságon, mert meggyőződése, hogy törvénytelenségeket követtek el a döntés meghozatalakor, például megvonták tőle a védekezés jogát, valamint olyanok bíráskodtak, akik a panasztevők közé is tartoznak. Tőkés László hangsúlyozta: „olyan törvénytelenségek történtek, amelyek nyomán joggal feltételezzük, hogy a Közigazgatási Bíróság igazat fog adni nekünk és felülbírálja ezt a pártpolitikai döntést.

(Duna Televízió, Közbeszéd/hirado.hu/Kárpátalja)