Újévi kántálás, nótázó Baksa-had, Cók-Mók Bábszínház

A Beregszászi járásban található Bátyúra nem csupán az igaz, hogy színes kulturális élet folyik a településen, hanem az is, hogy számos olyan lakója van, aki nap mint nap tesz valamit azért, hogy a régi hagyományok, szokások fennmaradjanak. Teszi ezt ki-ki a maga módján: okítva a katedráról, tűvel és cérnával kezében, vagy éppen vígan nótázva.

„…a lányokat itt hagyó”

A Bátyúban egykor, s ha megváltozott formájában, de ma is élő népszokásokról Bagu Judit, annak a Bagu Balázsnak a felesége mesélt, aki a 90-es években számos adatot gyűjtött össze Bátyú népi örökségéről, hagyományairól.

Húshagyó kedden megcsúfolták a még hajadon lányokat: „Húshagyó, húshagyó, a lányokat itt hagyó!” Hamuval teli fazekat dobtak a lány udvarára vagy ajtaja elé.

András-nap estéjén a hajadon lányok megrugdosták a disznóólat. Ahányat röfögött a disznó, annyi év múlva mennek majd férjhez.

Karácsonykor nem jártak kántálni az emberek Bátyúban. Ez a szokás náluk az újévhez kapcsolódik. S egy olyan dallal kántáltak, amit Judit néni elmondása szerint csak Bátyúban ismertek: „Mutasd meg nagy irgalmadat, szent Isten, jó atyánk,/mi volt, mi lesz, te alkotád, vigyázz tovább is ránk./Adj boldog újévet nekünk, ó, hallgass meg, nagy Istenünk./Őrizd meg földi népedet, áldd meg jobb kezeddel,/oltalmazó szárnyaidat fejünkről ne vedd el./Adj boldog újévet nekünk,/ó, hallgass meg, nagy Istenünk.” Éjfélkor megszólaltak a templom harangjai, s az összegyűlt személyek énekeltek, boldog új esztendőt kívántak egymásnak.

A Luca-széket 13 napon át készítették, s Judit néni elmondása szerint, minden egyes nap újfajta fát kellett felhasználni elkészítéséhez (így összesen 13 félét). A Luca-székre felállva az éjféli mise után meg lehetett látni a boszorkányt.

A közösségi munkák között az egyik legnépszerűbb itt is a fonó volt. Az orsólopás, s annak csókért való visszaadásának szokása is élt.

Különböző hiedelmek éltek a rontásokhoz kötődően. Ha például egy tehén megvadult, az rontást jelentett. Ha gyermeken volt rontás, 7 szál gyufával szenes vizet készítettek, azzal megitatták, megmosták kezét, arcát.

A lakodalmak hajdan nemcsak szokásaikban különböztek a maitól. A lakodalmi menü elfogyasztása előtt pálinkával kínálták a vendégeket, később már csak borral. A vacsora a levessel kezdődött, majd jött a tejfölös paprikás és a zsidó paprikás (tejföl nélkül készült), töltött káposzta és kőttes kalács. Majdnem minden lány sütött tortát az esküvőre. Vacsora után ezeket felvágták, s azzal kínálgatták az embereket.

Az elhunyt mellé a koporsóba tették ruháit, imakönyvét, szemüvegét. A halott lelkének visszatérésében közel sem hitt mindenki, bár megtörtént, hogy enni- és innivalót tett ki valaki az ablakba, arra az esetre, ha elhunyt szerettének lelke visszatérne. Ha egy gyermek nagyon félt vagy megijedt a halottól, levágták a szemfedél vagy a koszorú egy darabját, s megfüstölték vele.

Saját tervezésű keresztszemes minták

Balogh Gizella évtizedek óta foglalkozik kézimunkázással.

– Még kislánykoromban kezdtem el kézimunkázni. Édesanyám sokat horgolt, és lassan én is ráálltam. Kötéssel, varrással, kelimezéssel is foglalkoztam, foglalkozom. Sokat merítettem különböző kézimunkakönyvekből. Keresztszemes mintákat pedig terveztem is. Sok mindent készítettem megrendelésre. Egy nap úgy 8 órát is szoktam kézimunkázni, persze, nem egyhuzamban, s nem is minden nap. Megtanítottam kézimunkázni a lányomat is. De ma a fiatalság körében ez már nem igazán népszerű. Lakodalmakra kötőket varrogatnak még, de azt se a fiatalok, hanem az idősebbek.

A nótafa, aki mindenben részt vett

Márkus Ilona nótafaként ismert Bátyúban. A helyi nyugdíjasklub egész csapatát tanítja ma is. Elmondása szerint családjában sokan akadtak, akik szépen énekeltek, s ha lakodalom volt, mindenki félreállt, amikor a Baksa-had énekelni kezdett.

– Kiskorom óta szeretek énekelni. Sokat hallgattam az idősebbeket a fonóban, ahogy beszélgetnek, énekelnek, így óhatatlanul is sok dalt megtanultam tőlük. Minden iskolai rendezvényen fel is léptem énekkel, szavalattal, sőt, tánccal is. Mindenben ott voltam. De ma már nem igazán foglalkoznak a fiatalok népdalokkal.

Egy Ilona nénitől lejegyzett népdal: „Amott legel, amott legel,/amott legel hat pej csikó magába’./Mind a hatnak, mind a hatnak,/mind a hatnak rézbéklyóban a lába./Gyere, babám, térítsd vissza a csikót,/reszeljük le, reszeljük le,/reszeljük le a lábáról a béklyót.//Lereszeltük, lereszeltük,/lereszeltük a lábáról a béklyót./Most már, babám, most már, babám,/most már, babám, merre hajtsuk a csikót?/Majd elhajtjuk, amerre a nap lejár,/arra bizony, arra bizony,/arra bizony a gazdája sose jár.”

Nyaklánc, fa és hópehely

Hájas Derceni Éva gyöngyfűzéssel foglalkozik.

– Úgy 10-15 évvel ezelőtt kezdtem el gyöngyfűzéssel foglalkozni. Először csak hobbiszinten, könyvekből, saját szórakozásomra. Igaz, már korábban is foglalkoztam vele, hisz középiskolásként is sok dolgot fűztünk. Később akadtam rá egy gyöngyfűzésről szóló könyvre, s rájöttem, hogy ezt tovább is lehet fejleszteni. Később újabb technikákra akadtam az interneten is. Talán a mozaikfűzés a legnehezebb a technikák közül, mert ott egyesével kell felfűzni a szemeket. Kicsit olyan, mint a varrás. Sok általam készített dolgot sikerül értékesíteni, mert van rájuk kereslet az ismeretségi körömben. Az ékszereken kívül különböző térbeli dolgokat, fákat, virágokat, állatfigurákat is készítek. Ezeket a figurális dolgokat különösen szeretem készíteni, s elkészültük után a kislányom szeret játszani is velük. Néha, főleg nyakláncok esetében, szoktam kombinálni a mintákat, például kitalálok hozzájuk egy medált. A karácsonyfadísznek való kis hópelyheket, csengőket pedig magam találtam ki.

Különböző rendezvényekre, játszóházakba, falunapra is szoktak hívni, hogy vezessek gyöngyfűző kézműves-foglalkozást.

Kanyargós életút

Hájas István, a gyöngyfűzéssel foglalkozó Éva férje leginkább festőként ismert Bátyúban, de, mint megtudtam, sok-sok egyébbel is foglalkozik.

– Az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában tanultam festeni 4 évig, ahol az ábrázoló művészet minden részével megismerkedtünk. De hivatásszerűen valójában soha nem foglalkoztam vele. Ez egy olyan dolog az életemben, ami szebbé, érdekesebbé teszi azt, de én nem ezen az úton indultam el. A végzettségem szerint fafaragó mester lennék, mert tanulmányaimban számomra ez volt a fő irány. Igaz, fafaragóként sem dolgoztam soha. A szakközép után jött a katonaság, s mire hazajöttem, leáldozott a régi szuvenír­időszaknak. Sokáig dekoratőrként dolgoztam, majd elvégeztem egy hároméves hitoktatói tanfolyamot, így az egyházi vonal lett a legfőbb az életemben. Mikor nekikezdtem a szakközépiskolának, még más volt a helyzet, de egyáltalán nem biztos, hogy ez már egy lezárt dolog az életemben. Mostanában például egyre többet foglalkozom festéssel. Idén úgy 14-15 képet festettem. Gyakori, hogy van egy gondolat, ami intenzívebben foglalkoztat, de van, hogy hetekig nem festek. Ezért is szoktam magam festőnek nevezni, nem pedig művésznek, mert egy vérbeli művész nem bírná ki, hogy hetekig ne vegyen ecsetet a kezébe. Az embert a legmélyebb, belső késztetés kell, hogy hajtsa. Számomra ez egy olyan dolog, ami nélkül szegényebb lennék. Engem inkább a színek ragadnak meg, nem pedig az elkészítés. És ez jó például akkor is, amikor két gyöngy mellé ki kell választani egy hozzájuk illőt, mert van, aki segítsen. Előfordul, hogy megrendelésre is festek, de sok képet ajándékozok is el. Tanítottam rajzolni gyerekeket is. Beregszászban, az ukrán gimnáziumban néhány éven keresztül vezettem rajzszakkört, akkoriban pedig, amikor a Nagyberegi Református Líceumban dolgoztam, éveken át szerveztünk népművészeti táborokat gyerekeknek, ami alkalmanként 100 fiatalt jelentett.

Fodros és Begyes

Idősebb és ifjabb Jenei Albert egy hajdan népszerű tevékenységgel, galambászattal foglakozik.

– 2007-ben kezdtem komolyabban ezzel foglalkozni – mesélte az ifjabb Albert. – Aput kiskora óta érdekelték a galambok, de abbahagyta, s akkor kezdett neki újra, amikor én is. Kaptam ajándékba 4-5 galambot, megtetszettek nekem, s innen-onnan megtudakoltam, mit kell tudni a galambászatról, elkezdtem a különböző fajtákat és azok kinézetét tanulmányozni. Mindegyiknek megvannak a maga sajátosságai, ezért hiába is tart az ember galambot, ha az korcs. Minden évben gyűrűzni kell a madarakat, mert gyűrű nélkül kevesebbet érnek, s a komolyabb galambászok semmibe sem nézik őket. Foglalkoztunk King, Máltai és Begyes galambokkal, de amihez igazán húz a szívem, az a Fodros meg a Mundér. Kiállításokra járunk Magyarországra, Németországba, s onnan rendeljük meg az állatokat. A kiállításokon a galamb állását, fejét, testalkatát, lábait, színezetét díjazzák. Apám 2009-ben ért el először komolyabb eredményt. Sok hasonló rendezvényen voltunk már. Jelenleg 40-50 galambunk van, de ezek szaporodnak is, így mire lezárul náluk ez az időszak, 100-120 darabot számlál az állomány.

Az édesapa elmondta, hogy a galambtenyésztés, az állatok egészségének megóvása szempontjából fontos, hogy ne keveredjenek idegen madarak a többi közé, s persze az is, hogy hogyan bánik velük a tulajdonos.

Néprajz elméletben és gyakorlatban

Gabóda Éva a néprajzzal kapcsolatos elméletet és gyakorlatot nem csupán ismeri, de tanítja is.

– A Debreceni Egyetemen szereztem néprajzi diplomát 2007-ben. Kézműveskedéssel viszont már korábban elkezdtem foglalkozni. Tulajdonképpen ez keltette fel az érdeklődésemet. Három alkalommal sikerült részt vennem ugyanis Zalaegerszegen a Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület néprajzi tematikájú nyári egyetemén. Ott ismerkedtem meg közelebbről a gyöngyfűzéssel, hímzéssel, bőrdíszművességgel, s a népművészet szinte mindegyik ágazatával, s nemcsak elmélet, hanem gyakorlat szintjén is. A gyakorlatban megtanultakat tudtam felhasználni a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékén való munkám során a technika órák keretén belül, később, tanulmányaim befejeztével pedig a néprajzi ismereteimet is hasznosítani, továbbadni tudtam. Azt gondolom, hogy a régi szokások, hagyományok, népi tudás gyakorlása és átadása alapkötelesség mindenki számára, attól függetlenül is, hogy valaki néprajzos-e. Igyekszem ennek jegyében végezni a munkámat, s valamiféle alapot adni a hallgatóknak ahhoz, hogy a hagyományokból minél többet megismerjenek. A leendő óvónők és tanítónők esetében ez különösen fontos, mert a gyerekek számára mi pótolhatjuk utolsó láncszemként azt a tudást, amelyből elsajátíthatják a régi ismereteket, mert túl vagyunk már 2-3 olyan nemzedéken, amelyik életmódszerűen már egyáltalán nem foglalkozik ilyesmivel. A mi hivatásunk, hogy mindezeket továbbadjuk.

Gyerekek a színpadon

Bagu Géza drámapedagógusként és színjátszó csoportok vezetése kapcsán is ismert.

– A 90-es évek közepén kezdtem el drámapedagógiával foglalkozni. Először színjátszással foglalkoztam, majd ezen keresztül megismerkedtem a drámapedagógiával is. Akkortájt szerveztünk először drámatáborokat. Aztán Budapesten tanultam drámapedagógiát és színházelméletet. Színjátszó csoportokat vezettem. Ez a munka néhány évre megszakadt, de nemrégiben újraindult. A Guriga nevet viselő színjátszó csoportunk már 3 éve működik. Részt szoktunk venni kárpátaljai és magyarországi gyermekszínjátszó találkozókon is. Utóbbin a múlt évben a Guriga arany, a kis csoport, a Gubancok pedig ezüst minősítést kapott.

Bagu Géza emellett tagja a Cók-Mók Bábszínház társulatának is.

Csipegetni a versekből

Laczkó János vőfélyként ismert.

– Huszonegy éves koromban kezdtem el vőfélykedni A nagyapám is vőfély volt. Nagyon szerettem a verseket, főleg a lakodalmas köszöntőket, és lassan beleragadtam ebbe. Elkezdtem csipegetni, megtanultam egy-egy verset, és, amikor már láttam, hogy már tudok annyit, amennyi egy lakodalomhoz elég, megpróbálkoztam vele. Előbb csak a rokonságban jártam esküvőket vezetni, aztán egyre több helyen, és egyre inkább gyökeret vert ez bennem. Később pedig csatlakozott hozzám a fiam is.

Hagyományőrzés nyugdíjasként

Az „Együtt” Nyugdíjasklub 2005. május 12-én alakult meg, 26 taggal. Célja a hagyományok ápolása és megőrzése. Jelenleg 20 taggal működik. Bátyú számos kulturális eseményén, rendezvényén részt vesznek, így műsorkínálatuk igen széles skálán mozog. Egyik legnagyobb eredményük, hogy sikerült létrehozniuk egy falumúzeumot, amelyben a tagok által összegyűjtött 400 tárgy tekinthető meg. Itt tartják összejöveteleiket is. A klub vezetésének feladatait jelenleg Balogh Mária végzi. Ő gyűjti össze, osztja ki, s tanítja be a tagokkal a műsorhoz szánt verseket.

Egy a hagyományokhoz, a tudás átadásához ennyire ragaszkodó közösségnek csak annyit kívánunk, hogy mindig legyen, aki tanít, s olyan is, aki szívesen tanul.

Akinek van kiegészítenivalója Bátyú múltjához, jelenéhez, hagyományaihoz, értékes tárgyaknak, iratoknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta