Erdélyi magyar–magyar egyeztetés az EP-választások előtt

2013. december 19., 08:50 , 675. szám

Hamarosan tárgyalóasztalhoz ül Erdélyben a Magyar Polgári Párt (MPP) az RMDSZ-szel – erősítette meg a Magyar Rádió Határok nélkül című műsorában a polgári párt elnöke, Bíró Zsolt.

Bíró Zsolt MPP-elnök arra a kérdésre, hogy pártja számára elfogadható-e, hogy az RMDSZ listáján induljon például a 2014-es európai parlamenti választáson, a Kossuth Rádió műsorának azt mondta, ez az RMDSZ vezetőjének jelenlegi álláspontja az együttműködésről. Bíró Zsolt szerint ugyanakkor a politika dinamikusan változó közeg, és az RMDSZ álláspontja sokkal képlékenyebb lehet, ahogy közelednek a választások.

Nem szabad elfelejteni, hogy 2012-ben igencsak rezgett a léc a választásokon, ahol 5 százalékos küszöböt kellett elérni a sikeres szerepléshez. Amikor egy 6 százalékos kisebbségnek 5 százalékot kell teljesíteni, akkor komolyan kell venni az együttműködést, és ezen kívül is sok közös ügyük van a magyar pártoknak, például az autonómia ügye. A 2014-es választás tehát csak egy a sok kérdés közül, amelyben közös nevezőre kell jutni – tette hozzá.

(Kossuth Rádió, Határok nélkül/Kárpátalja)