Mély hittel ragaszkodni, megtartani egymást

XXIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó Debrecenben

2013. december 19., 08:50 , 675. szám

Múlt pénteken, Luca napján útra kelt a salánki, sárosoroszi és tiszacsomai betlehemes csoport, hogy hírét vigye Debrecen városába Jézus Krisztus születésének.

December 13–15. között került megrendezésre Debrecenben, története során immár 23. alkalommal a Nemzetközi Betlehemes Találkozó, amelyen hazánkat, Kárpátalját három, a Kárpátaljai Betlehemes Találkozón rendszeresen eredményesen szereplő csoport képviselte. A rendezvény a Debreceni Művelődési Központnál (DMK) vette kezdetét, ahonnan a pásztorok, angyalok, öregek gúnyájukat felöltve, énekszóval vonultak a karácsonyi díszbe öltözött Kossuth térre. Itt Gyöngy Péter, a találkozó szervezője köszöntötte a jelenlévőket, s a betlehemezés szokásának fontossága kapcsán hangsúlyozta: „Úgy véljük, hogy az iskolarendszerű oktatás keretei között, a közművelődés eszközrendszerével együttesen kell megteremteni a feltételeit a szakrális szokáshagyomány továbbélésének, hogy a Kárpát-medencei magyarság identitásőrzésének kulcsfontosságú területévé válhasson a jövőben.” Majd Somogyi Béla, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte az öt országból, Szerbiából, Romániából, Magyarországról, Ukrajnából és Szlovákiából érkezett összesen 23 betlehemes csoport tagjait. „Egy olyan értéket becsülünk ezzel meg, amely a Kárpát-medencei magyarság és a Kárpát-medence népeinek örökérvényű értéke.” Az ünnepi megnyitón a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai a lucázást, a Debreceni Népi Együttes táncosai a boszorkánypatkolást mutatták be, s színpadra lépett a Debreceni Görögkatolikus Betlehemes Csoport is. Ezt követően a Művelődési Központban sor került a korábbi találkozók legjobb képeiből összeállított …hanem vagyok Úristen követje… című vándorkiállítás megnyitójára.

A 23 csoport a találkozó másnapján, december 14-én, a DMK Pódiumtermében lépett színpadra. Sokkal több volt ez azonban, mint betlehemes játékok egymásutánja, hiszen a résztvevők, érdeklődők betekintést nyerhettek a Magyarországon s a Magyarországtól elszakított területen élő magyarok egyik legszebb, ma is élő karácsonyi szokásába. Ki-ki a maga módján mutatta meg a közönségnek, hogyan történik szűk hazájában, településén az Istenfiú, Jézus Krisztus születésének örömhírvitele. A játékokhoz használt gúnyákat, a csoportok tagjainak nyelvhasználatát, a játékban fellelhető elemeket szemlélve pedig megmutatkozott, hogy bár a csoportok különböző országból, településekről érkeztek, mégis ugyanonnan indultak, ugyanúgy örülnek a kereszténység egyik legnagyobb ünnepének, legjelesebb eseményének.

A nap folyamán szakmai tanácskozásra is sor került, amelyen a találkozó és a betlehemezés hagyományának tavaly decemberben kezdeményezett UNESCO Szellemi Kulturális Örökség nemzeti jegyzékre jelölésével kapcsolatos célkitűzésekről, feladatokról volt szó.

A találkozó zárásaként Gyöngy Péter oklevelet és ajándékot nyújtott át a csoportok vezetőinek. Dr. Tömöry Márta, a találkozó létrehozója pedig köszönetét fejezte ki a résztvevőknek: „Megrendítő az a hűség, amivel ragaszkodtok az anyaországhoz, és megrendítő az a szeretet, ami árad belőletek. Ilyenkor eszembe jut az is, hogy milyen igazságtalan módon szakítottak szét bennünket. Nem szabad elfelejtenünk, hogy meg kell tartanunk egymást. Ez a legnagyobb üzenete ennek a találkozónak, amikor a kis Jézus jászlánál – aki a szeretet és a megváltás ígérete számunkra – ilyen szép számmal összejövünk.”

– Mindenki azt mutatta, ami a legnagyobb érték: a hűséget, és azt a sok színt, amit a magyar kultúra jelent – zárta szavait Tömöry Márta. – Évről évre azt érzékelem, hogy aki részt vett a találkozón, az utána még komolyabban veszi a feladatát, és kivirágzik, letisztul, amit játszik. Ehhez a mély megnyilvánuláshoz igazán mély hit kell.”

A találkozó utolsó napján, de­cember 15-én a kárpátaljai csoportok a debreceni Fórum Bevásárlóközpontban is felléptek, ahol nagy érdeklődés közepette mutatták be szülőfalujuk betlehemes játékát, s vitték hírét az isteni gyermek születésének.

Espán Margaréta