Forradalom Ukrajnában valószínűleg nem 2014-ben lesz

2014. január 9., 08:33, 678. szám

Lassan kiöregszenek azok, akik még ismerik a kulcsfontosságú Lenin-idézeteket. Ezek közül is az egyik legfontosabb a forradalmi helyzetről, amikor az alsóbb rétegek nem akarnak, a felsők nem tudnak a régi rendszerben élni. A lenini meghatározás lényege a második pontban van, hiszen a társadalom abszolút és relatív szegényei folyamatosan elégedetlenek a helyzettel és mindig készek lennének jobban élni, illetve valami egyszeri erőfeszítést tenni a holnapi jobb életért.

A forradalmi helyzethez tehát mindenképp szükség van arra, hogy az adott rendszer haszonélvezői elbizonytalanodjanak. Kell, hogy az uralkodó osztály megosztott legyen, hite abban, hogy joga van uralkodni, megtörjön, akarata az elszánt cselekvéshez erodálódjon.

A lenini doktrína fontos eleme még, hogy legyen egy mindenre elszánt forradalmi elit, amely kész megragadni a kínálkozó lehetőségeket és semmitől – ami alatt az erőszakot kell érteni – vissza nem riadva cselekszik, nem totojázva mindenféle jogi sémákkal.

Miért pont Leninre kell hivatkozni az ukrán helyzet megítélésében?

Bármennyire is csökken azok aránya, akik még olvasták Lenint, azoknak az aránya, akik bárki mást olvastak volna még inkább elenyésző. Másrészt abban az összefüggésben van róla szó, amihez kétségtelenül nagyon értett: hogyan kell forradalmat csinálni vagy legalább államcsínyt végrehajtani.

Van-e hát Ukrajnában forradalmi helyzet? A kérdést jogosan vetették fel, amikor százezres tömegek voltak kinn Kijev központjában. Az utóbbi pár évtized véres és vértelen forradalmainak volt kikerülhetetlen vágóképe a rendszerellenes tömeg az érintett ország főterén. A „narancsos forradalom” idején pedig ugyanott volt kb. ugyanakkora tömeg, mint most és az legalábbis hatalomváltáshoz vezetett.

Épp az említett narancsos események miatt az emberek közönyösebbek lettek, gyanakvóbbak az esetleges forradalmi vezérek irányában, akik viszont a legnaivabb jóindulat mellett is inkompetensek és impotensek. A hatalom, ami most nem Kucsma, hanem Janukovics kezében összpontosul, jóval elszántabb és keményebb, valamint primitívebb is, de az is csak a kormányrúd görcsös markolását vetíti előre. A hatalomnak legitimitásra van szüksége – mondja Max Weber, őt viszont szinte senki sem olvasta. A jelenlegi hatalomnak két oszlopa van. Az egyik a keletukránok zsigeri gyűlölete Galícia és az általuk befolyásoltnak gondolt összes többiek irányába. Ez a tényező azonban csak az ukrán társadalom egyik felére érvényes, a másik szemében ugyanez a tényező delegitimálja a hatalmat. Emiatt a másik pillér a döntő – a nyomornak legalább jelenlegi szintje – az időben fizetett nyugdíjakkal, közalkalmazotti bérekkel, gázárakkal és dollárárfolyammal.

Amennyiben ez az oszlop bedől, a régiósok hatalma is összeomlik. Többnyire mindkét fél így gondolja, nyíltan ki is mondja, vagy magától értetődőnek veszi.

Ugyanakkor a jelenlegi hatalom nem képes az ország gazdaságát olyan szinten működtetni, hogy a jelenlegi színvonal tartható legyen. Nem folyik be annyi adó az államkasszába, vagy ami ugyanaz, túl sokat lopnak el belőle az úton az államkincstárba vagy már onnan.

Maradnának a társadalmi-gazdasági reformok vagy a kölcsönök. Ez azonban csak látszatra két lehetőség, mert aki a kölcsönt adja, az viszont szeretné látni a pénzét, vagy valami mást helyette. De ki önt vizet a feneketlen hordóba, ki ad pénzt a tolvajoknak?

A nyugat nem. Az egész eurointegrációs kutyakomédia legfurcsább eleme volt, hogy a donyeckiek elhíresztelték: igenis odaadják nekik a pénzt „táskában” csak azért, hogy ne Putyintól kérjenek segítséget.

Pár százmilliót még el lehet képzelni – hiszen még Magyarország is Csernobilra, erre-arra számolatlanul adja oda a milliókat (dollárban), de nem tíz és százmilliárdokat.

A világtörténelem legtipikusabb kölcsönös palira vevési története lehetett az ukrán EU-s társulási szerződés históriája. Mindkét fél úgy alkudott a másikkal, hogy nem volt képes, vagy nem is akarta megérteni partnerét, de abban a hiszemben volt, hogy a másik érti és elfogadja az ajánlatát. A kölcsönös csalódás borítékolva volt.

Formailag persze az EU-nak van igaza – az ukránok hosszas tárgyalás után megegyeztek a társulási szerződés feltételeiről, majd visszatáncoltak. Teljesen jogosnak tűnhet a felháborodásuk … ha …. Nem tudták volna, kivel van dolguk.

Janukovics, ha nekilát rendet tenni, elveszíti a 2015-ös elnökválasztásokat. Pont azért kellett a pénz, hogy ne kelljen. Tényleg reális feltételezés volt az EU-s hurráoptimistáktól, hogy Janukovics személyes hatalmát áldozza fel országa nyugati orientációjának biztosításáért?

Putyin úgy adott pénzt az ukránoknak, hogy mindezzel tisztában volt. Gyakorlatilag kifizeti a minimális összeget, kb. 20 milliárdot, amivel Janukovics elnöki esélyei megmaradnak 2015 tavaszára.

Belement abba, hogy ne hozzák nyilvánosságra a megadás feltételeit. Nem lehetett neki könnyű engedményeket tenni Janukovicsnak – de ha élezi a helyzetet –, aláíratja a vámunióhoz való azonnali csatlakozást, akkor irányíthatatlan helyzetet okozhatott volna Ukrajnában.

Janukovics majd megpróbál kiszabadulni a csapdából. Az esélyei azonban töredékükre csökkentek. Az EU-s támogatói vélhetőleg legnagyobb ellenségeivé váltak, miután személyükben sértette meg őket azzal, hogy félhülye palimadárként kezelte őket. Putyin pénzügyi hurkot szorongat az elkövetkező évben, hogy visszafordíthatatlan lépésekre kényszerítse az ukránokat, illetve hogy újabb pozíciókra tegyen szert a gazdasági életben és alighanem a politikában.

A nyugat abban őszinte, hogy szeretné Ukrajnát – mint új peremterületet. A narancsosok bénázása után úgy gondolták, majd megegyeznek Janukoviccsal. Most megint perspektivikusabbnak tűnhet az ellenzéket támogatni. Bár ha a nyugat alatt az EU-t értjük, akkor könnyen lehet, hogy 2014-ben azok magukhoz sem jönnek majd és nem is lesz semmiféle irányvonal Ukrajna vonatkozásában.

2014-re fel lehet vázolni a legvalószínűbb forgatókönyvet. Az orosz pénzből a jelenlegi állapotok maradnak fenn. Abban, hogy a lakossági rezsit is számottevően csökkenteni lehet az oroszok pénzéből, nem hiszek. Az lesz a siker, hogy azok nem emelkednek tovább. Az ország lassan fog közeledni az oroszokhoz, kerülve a látványos akciókat – azokat az elnökválasztás után kell majd meglépnie Janukovicsnak, ha győz. Ha nem győzne, az ellenzéknek kellene visszafizetni a kölcsönt, amire az sem lesz képes. Hogy legalább esélye legyen, közös elnökjelöltben kellene megegyezni, amögött hatékony széles körű választási koalíciót létrehozni. Hasonló történet néz ki, mint amit a mostani magyarországi baloldali ellenzék produkált összefogás címszó alatt.

Marad a közönnyel keveredő kiábrándultság, mint domináns elem a közhangulatban. A rezsim ellenségei továbbra is ellenségesek maradnak, lesve az alkalmat, hogy újabb majdant szervezzenek, legszívesebben permanens majdant csinálnának, de nem tudnak.

Ukrajna 2014-ben a régiósok vasmarkában fog vergődni ellenségesen és kiábrándultan vagy közönyösen apátiába süllyedve, a jelentős történéseket pedig áttolják az elnökválasztás évére.

Sz.K.M.