Kifosztották a kijevi kitüntetésraktárt

2014. január 9., 08:33 , 678. szám

Ismeretlenek feltörték a kijevi városháza egyik szobáját, ahol az önkormányzat a kapott, illetve az átadásra váró kitüntetéseket és érmeket tárolta.

A több mint egy hónapja tartó kijevi kormányellenes tüntetéssorozat vezérkarának otthont adó, illetve az utcákon és tereken fagyoskodó tüntetők melegedőjéül, orvosi ügyeletének központjául önkényesen kisajátított városházán az önkormányzat munkatársai fedezték fel, hogy a tüntetőkkel kötött szóbeli megállapodást megsértve, ismeretlenek feltörték az egyik hivatali helyiséget. A betörők a zárszerkezet megrongálása révén jutottak be a raktárszobába, ahol a városvezetés által kapott, illetve a még kiosztatlan kitüntetéseket, emlékplaketteket és érmeket őrizték, a hozzájuk való igazoló okiratokkal együtt.

A behatolók a tárgyakat ledobálták a polcokról, kiöntötték a fiókok tartalmát, és a talált holmi egy részét eltulajdonították. Az előzetes szemle megállapította, hogy elsősorban a különböző kedvezményekre feljogosító háború hőse, illetve munka veteránja érdemrendeknek kelt lábuk, a hozzájuk járó igazolványokkal egyetemben. Emellett számos, a szovjet időkből származó, a feketepiacon sokat érő kitüntetést is magukkal vittek az elkövetők. A városháza munkatársai elmondták, hogy az okozott anyagi kár felbecsülése hetekig eltarthat.

Palkó István