Petőfire emlékeztek az év első napján Badalóban

2014. január 9., 08:33 , 678. szám

Badalóban minden év, így a 2014-es is kettős ünneppel kezdődött. A Tisza-parti településen ugyanis az új esztendő beköszönte mellett megemlékeznek az egyik legnagyobb magyar költőről és forradalmárról, a 191 éve született Petőfi Sándorról.

A lánglelkű poéta 1847 júliusában Badalónál kelt át a Tiszán, de mielőtt ezt megtette volna, megpihent a helyi református templom tövében. Ennek emlékére emléktáblát emeltek 1938 nyarán a templom külső falán, amit azóta is gondosan ápolnak.

A KMKSZ helyi alapszervezete, a református gyülekezet és a helyi községi tanács szervezésében az idén is megemlékeztek a nagy költő születéséről. Sápi Zsolt helyi református lelkipásztor a 146. zsoltár versei alapján („Dicsérjétek az Urat!..”) hirdette az igét, kiemelvén a nemzeti identitás összetartó erejét magyar református népünk életében.

Az igehirdetést követően Balogh Zoltán, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, jókívánságait fejezte ki az új esztendő beköszönte alkalmából.

Dr. Mélykúti Ferenc, a beregszászi magyar konzulátus vezető konzulja Petőfi munkásságát méltatta, majd idézett Illyés Gyula Petőfiről szóló verséből. A szónok örömét fejezte ki, hogy egy ilyen összetartó közösség körében köszöntheti az új évet.

Jókívánságait fejezte ki a Petőfi-emlékünneppel kapcsolatban Szalai Imre badalói és Sarkady Pál szatmárcsekei polgármester is. Az egymással testvértelepülési és testvérgyülekezeti kapcsolatot ápoló két Tisza-parti községet légvonalban alig két kilométer, valamint a „legmagyarabb” folyó választja el egymástól, és rendszeresen részt vesznek egymás ünnepein, megemlékezésein.

A szónokok után Ferenczi Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze szavalta el Petőfi Távolból című versét, majd közösen megkoszorúzták a templom külső falán lévő Petőfi-emléktáblát. Az ünnepi megemlékezést a Himnusz és a Szózat eléneklése zárta.

(tamási)