Egyre több magyar él a kenguruk földjén

A beregdédai Balogh István szeptembertől az ausztráliai Sydney-ben tanul és dolgozik barátnőjével, Knobloch Szabinával, aki Mezőváriban született, de meglepő módon Londonban ismerkedtek meg. Mindez néhány évtizede még elképzelhetetlen lett volna, mostanság viszont egyre több kárpátaljai magyar fiatal dolgozik Nyugat-Európa különböző országaiban, megelégelvén a nálunk tapasztalható afrikai életszínvonalat. Viszont az, hogy valaki Ausztráliába megy szerencsét próbálni, még manapság is ritka dolognak számít. Arra kértük Balogh Istvánt, hogy számoljon be olvasóinknak a kenguruk földjén szerzett tapasztalatairól.

– A Beregdédai Általános Iskola után a Técsői Református Líceumban tanultam, majd a beregszászi főiskolán biológia szakon szereztem diplomát, illetve a kertészmérnöki levelező képzést is elvégeztem. A főiskola befejezése után fél évig Budapesten dolgoztam egy kertészeti cégnél, majd ugyanannyit otthon töltöttem. Már akkor is azt tervezgettem, hogy kimegyek Londonba. De nem nagyon tudtam angolul, én az általános iskolában némettel kezdtem. 2010. augusztus 14-én utaztam Londonba, ahol egy pubban kezdtem dolgozni, ott igyekeztem megtanulni az angol nyelvet. Az unokatestvérem már akkor Londonban volt, ő nagyon sokat segített nekem az elején, a nyelvtudás hiánya miatt akkor nagyon rászorultam a segítségére. Később már átkerültem egy étterembe, ahol koktél-barman voltam. Minél jobban ment az angol, annál több ismerősöm lett, és mindig jobb munkát sikerült találom. Végül London két legnagyobb rendezvényszervező cégének is dolgoztam. Voltam pincér is, de a leggyakrabban ők is bárpultosként alkalmaztak, ez az, ami jól ment nekem.

Tetszett London is, de nem tudtam megszokni az ottani időjárást. Ott nincs se nyár, se tél. Egész évben csak az a ködös, nyálkás, egészségtelen idő. Nyáron legfeljebb egy hétig volt jó az idő, máskor mindig csak esett, ami nagyon idegesítő volt egy idő után. Egyébként nagyon sok magyar él az angol fővárosban, például ott találkoztam a barátnőmmel, aki Mezőváriban született.

– Miért mentek onnan Ausztráliába? A jó idő miatt?

– Részben igen. Londonban sok ismerősöm lett a világ különböző pontjáról. Az ausztrálok sokat meséltek arról, hogy náluk mindig jó az idő, és egész évben lehet fürödni, meg szörfözni az óceánban – meg akartam tanulni szörfözni, valamint sokat hallottam arról, hogy Ausztrália Amerika után még mindig a lehetőségek országa. 2013 elején kezdtem el tervezni és szervezni az utazást. Nem volt könnyű, mert éppen akkor Ausztráliában nem tartózkodott egyetlen barátom sem, vízumra, sok papírra és egyébre volt szükség. 1200 dollárba került egy repülőjegy egy irányba. Aggodalomra adhatott volna okot, hogy úgy alakult, szeptember 11-én indultunk Londonból, és 29 óra repülés után, 13-án érkeztünk Sydney-be, ami pont péntekre esett. De nem vagyunk babonásak, és szerencsére eddig nem ért minket balszerencse. Béreltünk egy lakást közösen egy másik lánnyal, vonattal 25 percre a város központjától. Kezdetben itt is egy étteremben dolgoztam, a barátnőm most is ott felszolgálónő, de én átmentem egy kertészcéghez, mert ott sokkal jobb a kereseti lehetőség. Kertgondozással foglalkozunk, délután 1-ig, 2-ig dolgozunk. Délután négyre járok egy IELTS angol nyelvtanfolyamra, itt ez a nyelvvizsga az alapfeltétele annak, hogy valaki a felsőoktatásban tanulhasson, én viszont számítástechnikát szeretnék tanulni.

– Milyen Ausztrália?

– Nem tudnék rosszat mondani róla. Talán csak annyi hátránya van, hogy Európától nagyon messze van, sokáig nem láthatjuk a családunkat, a kapcsolattartást is nehezíti a 10 órás időeltolódás. Na meg a magyar ízek is nagyon hiányoznak az itteni magyaroknak, közöttük nekünk is. Hiába lenne rá elegendő pénzünk, itt nem tudunk olyan ételekhez hozzájutni, mint Kárpátalján. Nincs olyan jó kenyér, olyan szalonna, füstölt kolbász, hurka, más a tejtermékek íze is. De ez nemcsak a mi problémánk, a régebben itt élő magyarok – különösen az ünnepek alatt – nagyon hiányolják az otthoni ízeket.

– Milyen az ausztrál mentalitás?

– Az életvitel Ausztráliában teljesen más, mint nálunk, arról is észre lehet venni, hogy az ausztrálok túlzottan nyugodtak. Itt az emberek az angoloknál is sokkal nyugodtabbak, ami néha már zavaró. Nem szeretnek sokat dolgozni, vidámak, pozitívan álnak a dolgokhoz. Nincs az a nagy rohanás, mint nálunk, Európában. Az ausztrál barátaimnak meséltem az otthoni életről, de ők ezt nem is értették, mi az, hogy nem engedheti meg magának az ember, hogy elmenjen valahová kicsit pihenni, esetleg nyaralni, vagy csak munka után lemenjen mindennap a tengerre, mikor ez nekik jár! Ausztrál főnököm van, aki például délután nem hajlandó dolgozni, szerencsémre, mert így nyugodtan járhatok a nyelviskolába.

– Hogyan lehet közlekedni?

– A nagy távolságok miatt itt elengedhetetlen, hogy legyen mindenkinek autója, anélkül még olcsón bevásárolni sem lehet. Nincs olyan jó tömegközlekedés, mint Londonban. Vannak vonatok, amelyeket a Budapesti HÉV-hez tudnám hasonlítani, a városközpontban már a föld alatt közlekednek. Vannak buszok is, de nem lehet velük bárhová eljutni. Ezért ideérkezésünk után egy hónappal vettem egy kocsit, egy Holden Astrát, ami pontosan olyan, mint nálunk az Opel Astra, csak a jobb oldalon van a kormány. Itt meglepően olcsók a kocsik (500-1000 dollár), csak a fenntartásuk kerül sokba. A regisztrációs adó és főleg a kötelező felelősségbiztosítás nagyon sok, nekem évi 1000 dollár. Egyébként az ausztrálok nagy része nagy teljesítményű V8-as, V6-os motorral szerelt 5-6 ezer köbcentis autókon és dzsipeken közlekedik. Olyan autók vannak itt, amilyeneket eddig még soha nem láttam életemben. Az üzemanyag viszonylag olcsó, 1 dollár 50 cent a 95-ös benzin. A közlekedés, akárcsak Angliában, itt is baloldali. Szerencsére nekem magyarországi jogosítványom van, az uniós jogsikat pedig elfogadják egy fél évig. Fél év után honosíttatni kell, de nem kell újra vizsgázni, csak lefordíttatni. Ugyanakkor nagyon sok olyan ország van, amelyiknek nem fogadják el a jogosítványát Ausztráliában, nekik vizsgát kell tenni, ilyen például Kína és Ukrajna is. Egyébként az utak állapota kifogástalan, eltévedni nem könnyű, mert mindent táblák jeleznek előre. Mondhatom, hogy itt rend van, senki nem szegi meg a szabályokat. A baloldali közlekedés sem okoz problémát, gyorsan megszoktam.

– Milyenek a kereseti lehetőségek?

Azért itt sem olyan könnyű. Sok olyan ismerősöm van, akik kijöttek és három hónap után hazamentek, párok szétmentek, mert azt hitték, hogy ide kijönnek és minden az ölükbe hullik. Azért ennyire nem egyszerű. Nagyon magasak a lakbérek, egy szobát heti 250-300 ausztrál dollárért lehet bérelni. Egy kis lakás heti 500-600 dollár vagy még több. Az élelmiszer ára sem annyi, mint Kárpátalján, 3-4 dollár egy kenyér, 8-12 dollár egy kiló hús. Sokba kerül a közlekedés. Ha valaki gyorsan nem talál munkát, annak nagyon hamar elmegy a pénze és nagy bajba kerül. Az ausztrál dollár kicsit kevesebbet ér mint az amerikai, egy ausztrál dollár most hrivnyában 7,20-at ér, míg az amerikai dollár 8 hrivnyát. A minimális órabér 15 dollár, ennél nem fizethetnek kevesebbet. A vendéglátásban általában 20-21 dolláros az órabér, a kertészkedéssel 25 dolláros órabért is meg lehet keresni.

Nagyon nehéz itt letelepedési engedélyt szerezni, de hiányszakmának számít az informatikai szakember és a kertész-borász is, ha sikerülnek a terveim, talán mi maradhatunk. Most úgy gondolom, hogy szívesen maradnánk.

– Ezek szerint jól érzik magukat Ausztráliában?

– Sydney-ben nagyon sok a zöld, sok a bokor, fa és madár. Még annak a fának a kivágásához is engedélyt kell kérni a városban az illetékes hatóságtól, amelyik valakinek a saját udvarán van. Ráadásul a kérelmet egy hónap alatt bírálják el. Egészen más itt a növényzet és az állatvilág, mint nálunk, nagyon szép. Az utcákon gyönyörű, nagy színes papagájok repkednek. Láttunk már az óceánban delfint, bálnákat is, ezek nagyon közel jönnek Sydney-hez. Itt a január a legmelegebb hónap az évben olyan, mint nálunk a július. Most minden hétvégén az óceánhoz járok szörfözni (vonattal 25 perc). Már nekem is elég jól megy ez a sport. Ha tehetem, kimegyek délelőtt kilencre, és háromig ki se jövök a vízből. Nemrég volt hír cápatámadásról, de az Nyugat-Ausztráliában történt. Sydney strandjain évek óta nem láttak cápát, az óceánparti strandokat víz alatt kifeszített cápaháló védi.

A város egyébként nagyon dombos, meglepően meredek utcák is vannak, mindenfelé festői tengeröblök és kanálisok – gyönyörű. Legalább hetven strand van a város területén, az óceán és a zártabb öblök partján. Gyönyörű a város környéke is, azért is vettünk autót, hogy hétvégeken tudjunk kirándulni. Nagyon szép helyeken jártunk már. Kenguruval egyelőre csak a szupermarketben találkoztam felbontott állapotban. Lehet kapni krokodilhúst is, amit még nem kóstoltuk, de a terveink között szerepel. Tervezünk egy hosszabb kirándulást délre, ahol állítólag láthatunk majd a fákon szabadon élő koalákat, kengurucsordákat és vombatokat. Viszont sok veszélyes állat és rovar él itt, például Sydney-ben egy mérgező pókfaj, amelynek a csípése 15 perc alatt végez az emberrel, ha addig nem kap ellenszérumot. Olyannal már nekem is sikerült találkoznom, ez és két másik mérgező pókfaj itt a kertészek rémálma. Van egy olyan hangyafajta is, amelyik veszélyes, de annak nem halálos, csak iszonyatosan fájdalomas a csípése.

– Van-e kapcsolatuk magyarokkal?

– Sydney nagyon színes város, a világ minden részéből áramlanak ide a bevándorlók, de London után ez már nem okozott kultúrsokkot. Kárpátaljáról jött fiatalokkal itt még nem találkoztam, interneten „cseteltem” egy rahói sráccal, aki Brisbane-ben lakik egy másik, északra lévő városban. De az idősebb korosztályhoz tartozó magyarok sokan vannak itt. Én református vagyok, és van itt egy magyar református templom is, ahová el szoktunk menni. Megtudtuk, hogy rendszeresen van magyar istentisztelet, és magyar katolikus templom is van a városban. A magyar istentiszteleten sok, főleg '56-ban kitelepült itteni magyar emberrel találkoztunk. Van három-négy magyar étterem is Sydney-ben, egyikben voltunk is. Azt egy Muzsalyból kitelepült ember üzemelteti, ő nemrég volt otthon.

– Ön szerint mi kell ahhoz, hogy Ausztráliában sikeres legyen egy kárpátaljai magyar fiatal?

– Nyelvtudás, kitartás, alkalmazkodóképesség, türelem és elszántság, és ezúton is köszönöm a családomnak a támogatást.

Badó Zsolt