Magyar kultúra napi ünnepség Bátyúban

2014. január 23., 05:43 , 680. szám
A Bátyúi–Újbátyúi Vegyes Kar

1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – 1823-ban Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz szövegét. Legfiatalabb ünnepünket már ötödik éve igyekszik méltó rendezvénnyel megünnepelni a KMKSZ Bátyúi Alapszervezete. A vasúti csomópontként ismert beregszászi járási nagyközség 3140 lakosából 2070 magyar nemzetiségű, közülük közel ezren a KMKSZ tagjai.

Az idei kultúra napi rendezvényt a magyar középiskola nagytermében tartották, ahol az esős idő ellenére is sokan összegyűltek. Szántó Edit, a KMKSZ Bátyúi Alapszervezetének elnöke ünnepi beszédében elmondta: „Szatmárcseke, ahol a Himnusz megszületett, az ország egyik legeldugottabb kicsinyke helye. Ennek a ténynek is jelképes üzenete van. Szellemiekben nincsen az országnak lebecsülendő helye sem határon innen, sem határon túl. A kultúra ugyanis embereket összekötő szellemi erő, és nem kizárólag a költészet, a művészet vagy a tudomány tartozik bele, hanem a parasztember tudása a földről, a munkások tudása bármely kétkezi munkáról. Kedves barátaim, kultúra nélkül nemcsak magyarok nem vagyunk, de emberek sem.” Beszéde végén keserűen szólt nyelvhasználatunk rossz irányba történő változásáról, és arról, hogy nemrég, egy hét leforgása alatt vandálok lefűrészelték és ellopták Bátyú kétnyelvű falunévtábláit, majd elszavalta Bihari István helyi költőnek az ellopott kétnyelvű táblák emlékére írt versét.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke beszédében a következőképpen fogalmazott: „A magyar kultúra napján próbálunk értékelni valamit, ami természetes módon adva van, és pontosan ezért az év 365 napján a legtöbbször nem jut eszünkbe értékelni. Ezen az ünnepen értékelnünk kell azt a szellemi közeget, amely a tiszta formájában az emberek közötti magasabb szintű együttélést biztosító közeget jelenti a számunkra...”

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke a rendezvénynek helyet adó Bátyúi Középiskolát a magyar kultúra egyik beregszászi járási fellegvárának nevezte, hangsúlyozva, hogy érdemes Kárpátalján megmaradni magyarnak. Felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy amikor egyre több jogot kapunk a magyar államtól, akkor feledjük el, hogy kötelezettségekkel is tartozunk irányába.

Az ünnepi szónoklatokat követően színpadra lépett a református egyház Ember Orsolya vezette Bátyúi–Újbátyúi Vegyes Kara, amely magas színvonalú produkciójával kápráztatta el a közönséget. Nagy tapsot kaptak a helyi kultúrház Buda Zsanett által felkészített gyermektánccsoportjai is, közülük előbb a 7-8 évesek mutatták be tudásukat, majd a náluk is kisebbek táncoltak a Titanic című film zenéjére.

Az öt évvel ezelőtt alakult, Balogh Mária által vezetett Bátyúi Együtt Nyugdíjas Klub kórusa ezúttal Petőfi Sándor életét, elsősorban szerelmeit bemutató verses, dalos összeállítással kedveskedett a közönségnek, majd a már említett Bihari István, helyi költő olvasta fel az alakalomra írt versét.

A magyar kultúra napi megemlékezés a korábbi évekhez hasonlóan idén is a péterfalvai Kokas Banda koncertjével folytatódott, majd fergeteges táncházzal ért véget.

Badó Zsolt