BGA – nyílt nap a főiskolán

Pályázatokkal kapcsolatos tájékoztatót tartottak

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartottak információs napot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. munkatársai, Pappné Popovics Judit, a Pályázati Programok Osztályának vezetője, Baranyi Elek, a BGA Kárpátaljával foglalkozó szakmai referense és Majoros András, az új Nemzetpolitikai Informatikai Rendszert (NIR) fejlesztő cég munkatársa.

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány által szervezett fórumon Pappné Popovics Judit mutatta be a Bethlen Alap ez évi pályázati lehetőségeit, amelyek a kárpátaljai pályázók számára is elérhetőek. Az osztályvezető asszony a nyílt nap kapcsán tudósítónknak elmondta: „A NIR pályázati rendszernek köszönhetően mostantól elektronikusan lehet pályázni. Az új rendszernek köszönhetően a pályázó végigkísérheti a pályázat folyamatát a pályázat beadásától a döntésen át az elszámolásig, amit ugyancsak a rendszeren keresztül tudnak majd benyújtani. Majoros András segített az érdeklődőknek bemutatni az új elektronikus rendszert.

A pályázati rendszer most teljesen új, de nyilván, aki 2011–2013 között pályázott a Bethlen Gábor Alaphoz, annak az adatai ebben a rendszerben megmaradnak, tehát egy könnyített regisztrációval tudnak belépni, és azt követően már töltheti is fel a pályázatukat. Változás az előző évekhez képest, hogy most már a pályázathoz kérjük be a mellékleteket, ezzel is szeretnénk megkönnyíteni a támogatott pályázók dolgát. A támogatási szerződéshez már nem kell semmit csatolni, ami ezentúl rövidebb is lesz, ötoldalas helyett csak kétoldalas dokumentum, amihez majd a honlapunkon elérhető Általános szerződési feltételek rész csatlakozik. Így mindössze egy kétoldalas szerződést kell majd beküldeni mellékletek nélkül, hiszen a mellékleteket már korábban a pályázathoz bekérjük, ezeket ellenőrizzük, így a döntést követően felgyorsul a támogatás utalása is. A célunk az, hogy március végén, április elején legyen döntés a pályázatokról, és egy gyorsított szerződéskötési folyamatot követően akár április végén, májusban hozzájuthassanak a pályázók a támogatási összeghez. Egyszerűsödik az elszámolás is annyiban, hogy ezentúl 100 000 forint összeghatár alatti számlákat már nem kell beküldeni, csak egy táblázatba kell felvezetni. Ezeket a számlákat azért nyilván meg kell őrizni ugyanúgy, ahogy korábban, záradékolva. A százezer forintnál nagyobb számlákat kell csak csatolni a szokásos módon. A központi pályázati felhívásra február 17-ig lehet pályázni, a kisösszegűre február 21-ig.”

Gulácsy Géza, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója elmondta: „Mint általában, a mostani tájékoztató fórumon is a kárpátaljai magyar intézmények vezetői, projektfelelősök, iskolák és társadalmi szervezetek képviselői vettek részt. Sokuk nem először pályázik már, de az új elektronikus pályázati rendszerrel kapcsolatosan számos kérdésük volt.”

dózsa