Gyomláljuk ki a gyomokat nyelvünkből

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Február 1-jén kezdetét vette a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) tantárgyi vetélkedő-sorozata. Az első megmérettetésen, a Karádi helyesírási vetélkedőn több mint 350 ifjú, 5–11. osztályos diák vett részt.

A vetélkedő megnyitóján elsőként dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnök asszonya köszöntötte a jelenlévő tanárokat, versenyzőket. A közelmúltban ünnepelt magyar kultúra napjára vonatkozóan elmondta, hogy kultúránknak szerves részét képezi Európában egyedülálló anyanyelvünk is. Erre az egyedülállóságra pedig méltán lehetünk büszkék. Örömét fejezte ki az iránt, hogy ez a vetélkedő az egyik legnépszerűbb mind között, hiszen ez azt mutatja, hogy sokan szeretnék jó kertész módjára művelni, értékké tenni anyanyelvüket, kigyomlálni belőle a „gyomokat”. Köszöntőt mondott Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Szövetségének kárpátaljai elnöke, KMPSZ Beregszászi járási elnöke, Hutterer Éva, a zsűri elnöke, valamint Berki Károly, a KMPSZ beregszászi irodaigazgatója, a tanulmányi versenyek koordinátora is.

A verseny feladatlapjait a zsűri tagjai állították össze, s ők is értékelik a munkákat. Az eredményeket következő lapszámunkban közöljük.

E. M.