Sárvár ura, a törökök ostora

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

A dunántúli sárvári vár palotájának csodaszép, barokk dísztermében pompás freskókkal ékes mennyezet borul a belső tér fölé. A falképek sorozatán a török ellen vívott, 1591-től 1606-ig tartó tizenöt éves háború azon csatajelenetei sorakoznak, melyek megörökítik a katonai konfliktus egyik legsikeresebb magyar hadvezérének, Nádasdy Ferenc bárónak, Sárvár hajdani uranak az alakját. Aki nemcsak a nagy háborúban, hanem az azt megelőző, végvári harcokban is sűrűn villogtatta kardját a hódítók ellen. Az őt félve tisztelő törökök pedig – hatalmas testi ereje és sűrű fekete haja, arcszőrzete miatt – „erős fekete bégnek” nevezték el nagyhírű ellenfelüket.

Apja nem akarta, hogy „lágy” szeme legyen

A leendő hadvezér édesapja, a köznemesi sorból főúri rangra emelkedő, s végül a nádori méltóságot is elnyerő, amellett a kultúrát és a művészeteket pártoló, Sárváron iskolát alapító katona, politikus Nádasdy Tamás 1535-ben vette feleségül Kanizsai Orsolyát, az óriási Kanizsay-vagyon örökösnőjét, kora egyik legműveltebb asszonyát, a mo­hácsi csatatéren életüket áldozó magyar hősöket tisztességgel eltemettető Kanizsay Dorottya unokahúgát. Házasságuk – tetemes korkülönbségük ellenére – valódi szerelmi házasság volt, ám a két, egymást forrón szerető embernek húsz évig kellett várnia, mire 1555. október 7-én a 34 éves asszony a sárvári várban végre gyermekkel – egyetlen gyermekükkel – ajándékozta meg 57 éves férjét.

Édesapja már kora gyermekségétől katonaéletre szánta kisfiát. Még alig egyéves volt, amikor a nádor lassan-lassan a verőfény nézésére kezdte szoktatni a kis Ferkót, hogy ne legyen „lágy”, vagyis gyenge szeme. Mondván, hogy felnőve sokszor kell majd látnia a kopják napfényben csillogó hegyét, ahhoz pedig nem jó a „lágy” szem. De a tudományokkal is meg akarta ismertetni, ezért a sárvári iskola tudós tanárát, az első jeles magyar botanikust, Beythe Istvánt választotta ki a nádorfi házitanítójául. Tizenkét évesen azután Nádasdy Ferenc II. Miksa német-római császár (I. Miksa néven magyar király) bécsi udvarába került apródként, ahol neves tanárok koruk általános műveltségi ismereteivel vértezték fel az udvarban nevelkedő, háromévi apródi szolgálatot követően már királyi ifjaknak nevezett fiatal nemeseket. De mivel eleve katonai vezetőknek szánták őket, megtanultak lovagolni, hideg- és tűzfegyverekkel bánni, s elsajátíttatták velük a hadvezetés minden csínját-bínját.

Tanulmányait befejezve, igen korán, húszévesen megnősült, feleségül véve a gazdag és befolyásos Báthory családból származó Báthory Erzsébetet, akitől három fia és három lánya született. S két évvel házasságkötése után már a tűzkeresztségen is átesett, hogy megkezdje évtizedeket átívelő katonai pályafutását.

Sereggel kelt át a Balaton jegén

1568-ban a Német-római Birodalom és az Oszmán Birodalom megkötötte a drinápolyi békét, ám a török–magyar határvidéken még a „béke” is szinte állandó hadiállapotot jelentett. Például kilenc évvel a békekötés után a segesdi török erősség harcosai megrohanták Tihanyt, ám a magyar végvári katonák, akik között – első ízben – már Nádasdy is ott vitézkedett, visszaverték a támadókat. A következő esztendőben pedig a sárvári várúr – a veszprémi, a várpalotai és a pápai kapitányok csapataival együtt – mélyen behatolt a hódoltságba, s a Tolna megyei Simontornyánál fényes győzelmet aratott egy török sereg fölött.

Miután az Oszmán Birodalom 1578-ban belebonyolódott a Perzsia elleni háborúba, Magyarország területéről is csapatokat vezényeltek át a keleti hadszíntérre, így a magyaroknak kevesebb törökkel kellett farkasszemet nézniük, s több lehetőségük nyílt győzelmek kivívására. Nádasdy is – Zrínyi György dunántúli főkapitánnyal (a szigetvári hős, Zrínyi Miklós fiával) és Batthyány Boldizsárral, Németújvár urával együtt – több sikeres támadást intézett a hódoltsági területek ellen, vagy torolt meg török betörést. 1586 vagy 1587 februárjában pedig (a különböző forrásokban más-más időpont szerepel) a nádorfi 1700 fős hadával átkelt a Balaton jegén, mely vastagra hízott a kemény hidegben, s meglepte a koppányi török végvár őrségét. Az ostromlók – berobbantva a vár két kapuját – bezúdultak az erősségbe, órákig tartó küzdelem árán elfoglalták azt, majd felperzselték, hogy egy időre „kilőjék” az oszmán végvári láncból.

1587 nyarán azonban Sehszüvár szigetvári, Hasszán koppányi és Mohamed pécsi bég betört Zala vármegyébe. Felégettek húsz falut, s gazdag zsákmánnyal, illetve rabláncra fűzött foglyok tömegével már hazafelé tartottak, amikor Nádasdy, Batthyány és Zrínyi Kanizsától északra, Kacorlaknál, egy mocsaras kis tó mellett csapdát állított az ellenséges seregnek. Megvárták, míg leszáll az est, s az augusztus 9-re virradó éjszakán viharos rohamot intéztek a csaknem háromszoros túlerőben lévő, de mit sem sejtő törökök ellen, akik nagy része életével fizetett a betörésért, 1523 oszmán harcos – köztük a pécsi és a koppányi bég – fogságba esett. Míg a rabláncra fűzött magyarok mindannyian megszabadultak…

A végvári harcok szüneteiben pedig a sárvári várúr nemcsak fényes főúri udvart tartott, hanem folytatva apja mecénási tevékenységét, szívesen látta palotájában kora tudósait, művészeit. Drága pénzen könyveket vásárolt, s nyomdát alapított, ahol udvari és tábori lelkésze, Magyari István prédikátor nagy hatású hitvitázó írásai is napvilágot láttak. Így Sárvár jelentős szerepet játszott a protestáns tanok magyarországi terjesztésében…

A nagy próbálkozás

Kortársai ekkor már „a törökök ostorának” nevezték Nádasdyt, aki hamarosan nemcsak a végvidéki harcokban, hanem a XVI. és a XVII. század fordulóján zajló tizenöt éves háborúban is megmutathatta, mit ér egy magyar hadvezér. Hasszán boszniai beglerbég ugyanis 1591-ben, majd a következő esztendőben is megostromolta a horvátországi sziszeki várat, s miután mindkétszer visszaverték, 1593 elején III. Murád szultán hivatalosan is hadat üzent II. Rudolf német-római császárnak (I. Rudolf néven magyar királynak). Az év nyarán a boszniai beglerbég harmadszor is támadást intézett Sziszek ellen, ám az osztrák és a magyar rendek – az utóbbiak között Nádasdy csapatai is – június 22-én megsemmisítő vereséget mértek a török seregre. S bár ezt követően Szinán nagyvezír bevette a dunántúli magyar végvári vonal egyik legfontosabb várát, Veszprémet, amint az oszmán had téli szállásra vonult, a szövetséges magyar és német erők ellentámadásba lendültek. Ostrom alá vették Székesfehérvárt, s noha nem boldogultak a várral, a november 2-i pákozdi ütközetben fényes győzelmet arattak a budai pasa csapatai fölött. Az „erős fekete bég” és Zrínyi egységei az ütközet elején tartalékban voltak, a török hadsorok megingását látva azután őket is harcba vetették, s rohamukkal megadták a kegyelemdöfést az oszmán hadnak. A pákozdi diadal, majd a sikeres téli nógrádi hadjárat pedig felvillantotta a hódoltsági területek felszabadításának reményét.

Nádasdy bandériuma is részt vett az egyik legjelentősebb török végvár, Esztergom 1594-es sikertelen ostromában, majd a következő esztendőben ismét az erősség alá vonultak a magyar és német csapatok. A „fekete bég” és a még nagyobb hírű magyar hadvezér, Pálffy Miklós hidat vert a Dunán, és rohammal bevették az Esztergommal szemben lévő Párkányt. Augusztus 4-én a szövetségesek megfutamították a budai beglerbég felmentő seregét, s tovább vívták Esztergom erős várát. Hírül vették viszont, hogy a budai törökök újból az erődítmény felmentésére indulnak, így Pálffy és Nádasdy két hadoszlopban átkaroló támadást indított ellenük. Augusztus 27. hajnalán a sárvári várúr viharos rohamot intézett a Vöröskőnél táborozó oszmán had ellen, majd a Pálffy vezette főerők is támadásba lendültek, s amelyik török nem esett el, az vad futásban keresett menekülést. Ezt követően már zavartalanul folytathatták Esztergom ostromát, s szeptember 3-án a védők feladták az erősséget. A Duna mentén továbbhaladó győztes sereg Visegrádot is felszabadította, Vácról pedig harc nélkül kivonultak az oszmánok.

Ezután váltakozó sikerrel folytatódott a háború. A törökök elfoglalták Győrt (a fontos várat később Pálffy szabadította fel), a mezőkeresztesi ütközetben pedig legyőzték a szövetséges fősereget. 1597. október 6-án a Miksa főherceg vezette német-magyar had Nógrádverőcénél csapott össze a Vácot fenyegető Szaturdzsi Mohamed másodvezírrel. A Nádasdy vezette jobbszárny és a Pálffy Miklós által irányított balszárny sikeresen visszaszorította a velük szemben álló oszmán erőket. Ám hiába sürgették a főparancsnokot a támadásra, a derékhad nem mozdult ki állásaiból. A másodvezír végül tárgyalások eredményeként vonult el Vác alól.

1598-ban Nádasdyt kinevezték dunántúli főkapitánynak, s már ebben a tisztségében vett részt – ugyanabban az évben – Buda eredménytelen ostromában. A Dunántúl egyik legfontosabb erőssége, Kanizsa török kézre került, s a visszafoglalására tett kísérlet nem járt sikerrel. 1601-ben a szövetségesek az ugyancsak nagy jelentőséggel bíró oszmán végvár, Székesfehérvár alá vonultak. Hasszán nagyvezír az erősség felmentésére vonult, ám az ostromot vezető Mátyás főherceg elé sietett, s több napos küzdelemben meghátrálásra kényszerítette a moszlimokat. A győzelemben Nádasdy Ferenc is jelentős szerepet játszott. Ezt követően fel is szabadították Székesfehérvárt, ám a törökök a következő esztendőben visszavették azt.

Nádasdy egy esztendő múltán még megvívott egy győztes csatát Buda alatt, ám később betegségbe esett, s 1604. január 4-én Sárváron örökre lehunyta szemét. Nem érte meg az 1606-ban kompromisszumos békével zárult háború végét. (Források: Nagy László: Az erős fekete bég. Nádasdy Ferenc, Wikipédia)

Lajos Mihály