„A turisták csak ámuldoznak”

Erődvonal – mint idegenforgalmi látványosság

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

A II. világháborúban több erődrendszer is létezett, mint a finn Mannerheim-, a francia Maginot-, a szovjet Sztálin-, a német Siegfried-vonal, illetve a szintén a Harmadik Birodalom által kiépített Atlanti Fal. S nekünk, magyaroknak is volt egy erődrendszerünk, mely kitűnően kihasználta a Kárpátok természetes védőfala által nyújtott lehetőségeket, ahol a magas hegyek és a keskeny völgyek amúgy is megnehezítették egy támadó hadsereg előrenyomulását – hát még ha erődítésekkel zárták le a völgyeket. Ezen a hadak által nehezen járható terepen épült ki az Árpád-vonal, melyet a szovjet seregek képtelenek voltak harccal elfoglalni, s csak azért esett el, mert a román átállás miatt a magyar csapatok kénytelenek voltak azt kiüríteni, hogy elkerüljék az ellenség általi bekerítést. Maradványaival évtizedekig senki sem törődött, újabban viszont kedvelt turisztikai látványossággá vált.

Az erődrendszer huszonkilenc völgyzára az Uzsoki-hágótól az erdélyi Uz völgyéig húzódott, s északi része – Uzsoktól a Fehér-Tisza völgyéig – tizenkét völgyzárával Kárpátalja területére esett – magyarázza az idegenvezetőként is tevékenykedő, különböző turistacsoportokkal az erődvonal maradványait is felkereső Horkay Sámuel, a Beregszászi Városi Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője. – A szovjet hadsereg 1944-ben nem tudta áttörni az Árpád-vonalat, mely még a légi csapásoknak is ellenállt, s csak egyes völgyzárakat voltak képesek átkarolni, a nagyszerűen működő magyar védelmi rendszer hadállásainak többségét azonban 1945-ben felrobbantották. A félreeső helyeken lévők ellenben viszonylag épen megmaradtak, Malomrétnél, Alsószinevérnél és (részben) Kőrösmezőnél.

Beszélgetőtársamtól megtudom, hogy az alsószinevéri völgyzárat látogatják a legtöbben, melyet rendbe is hoztak, láthatók a bunkerek és a lövészárkok maradványai, ez utóbbiak fölött kis fahidak ívelnek át. Tájékoztató táblát helyeztek el magyar szöveggel is, bár az utóbbiban helyesírási, fogalmazási hibák és tárgyi tévedések is találhatók. A legtovább ellenálló kőrösmezői völgyzár – ahol a kiválóan harcoló védők csaknem négy héten át feltartóztatták a 17. szovjet önálló hegyivadász hadtestet, mielőtt kiürítették volna a hadállást – nincs helyreállítva, csak a felrobbantott bunkerek láthatók. Az Aklosi-hágó és Vezérszállás között elhelyezkedő felsőgerebeni bunkeralagút kiépítését már 1939-ben megkezdték, és később tagolták be az Árpád-vonalba. Ez egy páncélelhárító tüzérségi támpont volt, négy páncélkupolás felszíni tüzelőállással. Egy vezérszállási vállalkozó, Olekszandr Terban másfél éve bérbe vette a területet, s a mintegy 1500 méter hosszú alagútrendszerből – melynek legmélyebb pontja 54 méterre nyúlik le – egy több mint 500 méteres szakaszt már látogathatóvá is tett, bevezette a villanyvilágítást, a falakat konzerváltatta, a padlózatot rendbe hozta, két kis kiállító helyiséget alakított ki, melyekben korabeli fegyvereket és archív fotókat lehet megtekinteni. S meglehetősen tárgyilagosan tájékoztatja a turistákat a II. világháború eseményeiről, a Magyar Királyi Honvédség harcairól.

A felsőgerebeni bunker az Árpád-vonal egyedi szakasza – mondja Horkay Sámuel. – A védelmi rendszer kiépítése előtt ugyanis a magyar katonai szakértők alaposan tanulmányozták a korábbi erődrendszereket, köztük a Maginot-vonalat, és elvetették az ezekre jellemző megoldásokat, a bunkerek és a közöttük húzódó alagutak statikus védelmen alapuló rendszerét, mert ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az Árpád-vonal zsenialitása abban nyilvánult meg, hogy mozgó védelmi rendszerként épült ki, s a bunkerek azt a célt szolgálták, hogy tüzérségi, illetve légitámadások idején a lövészárkokból oda behúzódjanak a magyar hegyivadászok. Ebbe a mozgó védelmi rendszerbe sehogy sem illett bele a hosszú alagútrendszerek létrehozása, ezért az Árpád-vonal 1940-ben kezdődő kiépítésekor nem is alakítottak ki több, a felsőgerebenihez hasonló védelmi rendszert.

1944 őszén ez a bunker, mely az alsóvereckei völgyzárrendszer része volt, igen nagy szerepet játszott az Alsóverecke környéki harcokban (Alsóvereckénél völgyzárrendszert, míg az Árpád-vonal többi kárpátaljai szakaszán völgyzárakat építettek ki), s a felszín alatti helyiségekben csaknem egy zászlóaljnyi katonát lehetett elhelyezni. Önálló elektromos rendszerrel, telefonközponttal, tábori kórházzal rendelkezett. Egyébként Alsóvereckénél is láthatók a felrobbantott bunkerek maradványai, akárcsak Alsószinevérnél, a falu fölött, illetve Zsornavánál (Malomrétnél), ahol erdei ösvényeken lehet megközelíteni az erődítéseket, s az itt felállított tájékoztató tábla szövege is meglehetősen hitelesen mutatja be az Árpád-vonalat.

A magyar és az ukrán turistacsoportok tagjai csak ámulnak az erődítések láttán – közli Horkay Sámuel. – Pláne az ukránok, akik eddig csak a „dicső” vörös hadseregről hallottak, s eddig el sem tudták képzelni, hogy a Magyar Királyi Honvédség ilyen kiváló védelmi rendszert épített ki. De a magyar turisták is elég tájékozatlanok az Árpád-vonal kérdésében, s ők is sok új ismerettel gazdagodva térhetnek haza.

Lajos Mihály