Akiért a Batthyány-örökmécses lángja lobog

2014. február 13., 08:17, 683. szám

A korán kopaszodó, körszakállas férfi fél térdre ereszkedve nézett a vele szemben felsorakozott kivégzőosztag puskáinak komoran feketéllő csöveibe. Vajon mire gondolt földi élete utolsó pillanataiban? Leperegtek előtte szeretethiányban szenvedő gyermekkora képei? Felvillant előtte törékeny termetű, szép és okos felesége, illetve gyermekei arca? Visszaidézte miniszterelnöksége időszakát, amikor sikerült lerakni az új, polgári magyar állam jogi alapjait? Újra lejátszódott benne, miként ítélte el 1849 vérszagú őszén a bosszúra szomjazó császári hatalom? Nyilván igen. Majd fellobbantak a torkolattüzek, és gróf Batthyány Lajos holtan zuhant a földre…

Nem volt „édes” az anyja

A főúri családba való beleszületés nem minden ember számára jelentett biztosítékot a boldog gyermekkorra. Az 1807. február 10-én, Pozsonyban világra jött gróf Batthyány Lajos jóformán nem is ismerte az édesapját, Batthyány József Sándort, mivel anyja, Skerlecz Borbála még megszületése évében különvált férjétől, majd kétéves kislányukkal, Emíliával és a kis Lajossal együtt Bécsbe költözött. Az öt esztendő múlva elhunyt apa végrendeletében minden vagyonát a fiára hagyta, s Vas vármegye alispánját, valamint árvaválasztmányát bízta meg a gyámi teendők elvégzésével (legtöbb birtoka ugyanis Vasban terült el), ám özvegye – csalással – megszerezte a gyámság jogát, így néhai férje jókora uradalmainak jövedelmeit élvezve, fényűző módon élt. Kisfiát pedig egyszerűen beadta Vincenz Pleban, majd Fritz Klinkvoström bécsi nevelőintézetébe, alig törődött vele, és a gyermek semmi szeretetet nem kapott édesnek aligha nevezhető anyjától.

A második nevelőintézetből kikerülve, Lajos elvégezte a Zágrábi Jogi Akadémiát, és szerette volna kézbe venni birtokait, ám Skerlecz Borbála jogi csűrés-csavarással igyekezett őt ebben megakadályozni, hogy továbbra is élvezze a vagyon által nyújtott luxust. Csaknem perre került sor Batthyány és rideg szívű anyja között, ám végül peren kívül sikerült megegyezniük. A fiatal gróf átvehette uradalmai túlnyomó többségét, Skerlecz Borbála pedig megelégedett a szalónaki birtokkal.

Citrom, narancs, ananász az üvegházakban

Az új földesurat elhanyagolt gazdaságok fogadták. Anyja ugyanis csak a jövedelmeket akarta kisajtolni belőlük, de nem törődött a fejlesztésükkel, így Batthyányra hárult a korszerűsítés feladata. A gróf svájci tenyészállatokkal javította fel a szarvasmarha-állományt, belevágott a selyemhernyó-tenyésztésbe, illetve a cukorrépa-termesztésbe, s felépíttette a hatalmas péterfai cukorgyárat. Korszerű módszereket vezetett be a növénytermesztésben és az állattenyésztésben, így fellendítette gazdaságait. Kertészetében pedig nemcsak mérsékelt égövi zöldségek és gyümölcsök teremtek, hanem üvegházaiból déligyümölcsök (ananász, citrom, narancs) is kerültek a gróf asztalára.

1834-ben feleségül vette az elbűvölő egyéniségű Zichy Antónia grófnőt, akitől öt gyermeke született, de csak hárman érték meg a felnőttkort. Hitvese családja a polgári átalakulást igenlő főúri famíliák közé tartozott, s Batthyány Lajos – újdonsült rokonai, valamint ugyancsak ellenzéki beállítottságú barátai hatására – szintén a polgárosodás híve lett. Majd úgy döntött, hogy reformer államférfiként maga is a politika színpadára lép.

Egy kiváltságos a jogegyenlőségért

A leendő kormányfő elsőként az 1839–1840-es országgyűlésen jelent meg, ahol kamatoztatva szervezői képességeit, egységbe vonta a haladó gondolkodású főurakat. E munkájában jelentős szerepet játszott nemcsak bájos, hanem fiatal kora ellenére politikailag meglepően érett felesége is, aki a kezdetektől támogatta férje államférfiúi tevékenységét. S jóllehet, a főúri ellenzék kisebbségben maradt a felsőtáblán (a felsőházban), Batthyány azáltal, hogy egységbe tömörítette a főnemesi ellenzéket, s mind több vagyonos főurat nyert meg a reformer tábor számára, politikailag és anyagilag egyaránt nagy segítséget nyújtott a köznemesség és a szabad királyi városok képviselőiből álló alsótáblán (az alsóházban) megformálódó ellenzéknek.

Batthyány jogegyenlőségen alapuló polgári társadalmat akart, melyben a parasztok is személyi szabadsághoz és tulajdonszerzési joghoz jutnak. Az 1839–1840-es országgyűlésen elsősorban a szólásszabadság életbe léptetését követelte a császári kormányzattól. A következő, 1843–1844-es rendi gyűlésen pedig – elvbarátaival együtt – azért is síkraszállt, hogy az önkormányzattal rendelkező ún. szabad királyi városokban minden polgár kapjon választójogot, s visszautasította a maradi főurak azon javaslatait, hogy szűkítsék a voksolásra jogosultak körét, illetve a kormány által kinevezett, szinte teljhatalmú főfelügyelőket állítsanak a magisztrátusok élére, mely lépéssel a kormány egyszerű végrehajtó szerveivé változtatták volna a városi önkormányzatokat. A vitában egyik fél sem tudta keresztülvinni akaratát, s a kérdés lezáratlan maradt.

Két év múlva – elsősorban Kossuth Lajos és Batthyány Lajos tevékenységének köszönhetően – megkezdődött az ellenzék párttá szervezése, hogy a reformerek mind a felső-, mind az alsótáblán egységesen lépjenek fel a kormány és a hazai maradiak ellen. 1847. március 15-én, pontosan egy évvel történelmünk egyik legdicsőbb napja előtt meg is alakult az Ellenzéki Párt, melynek Batthyány lett az elnöke, s júniustól gőzerővel megkezdték az 1847–1848-as országgyűlés előtti választási kampányt, melynek egyik legnagyobb horderejű mozzanata volt Kossuth Lajos követté választása Pest vármegyében, amiben döntő szerepet játszott a reformer gróf Kossuth melletti kiállása. Novemberben pedig Pozsonyban megnyitották a rendi gyűlést, melyről akkor még senki sem tudhatta, hogy az utolsó lesz a történelmünkben.

A parlamentáris rendszer „alapkőletételétől” az újépületi sortűzig

1848 januárjában – az Európa jó részén végigsöprő forradalmi hullám nyitányaként – felkelés tört ki a Nápoly-Szicíliai Kettős Királyságban, az Itáliában meggyújtott „kanóc” pedig február 23-án Párizsban is felrobbantotta a „lőporos hordót”: a francia forradalmárok megdöntötték Lajos Fülöp király uralmát. Ennek hírére Pozsonyban felpörögtek az események. Március 15-én, két nappal azután, hogy a fegyverre kelt bécsiek pontot tettek Metternich kancellár kormányzásának a végére, s ugyanazon a napon, amelyiken Petőfiék kirobbantották a pesti forradalmat, Kossuth vezetésével országgyűlési küldöttség utazott a császárvárosba, követelve, hogy V. Ferdinánd osztrák császár, magyar király egyezzen bele az országgyűlésnek felelős magyar kormány megalakításába. A forradalmak hatására megrettent Habsburg-kormányzat engedett a nyomásnak, s megalakult a kormány, melynek – miniszterelnökként – Batthyány lett a vezetője.

Kidolgozta, illetve kidolgoztatta a polgári átalakulás törvényeit, melyek jórészt ugyanazt fogalmazták meg, amit a márciusi ifjak belefoglaltak a híres tizenkét pontba. Kimondták a jobbágyrendszer eltörlését, a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést, a polgári szabadságjogok (sajtó-, szólás- és gyülekezési szabadság) életbe lépését, a keresztény felekezetek egyenjogúságát, a nemzetőrség felállítását, és megalkották azt a választási kódexet, mely biztosította az országgyűlés népképviseleti jellegét, bevezetve a nem általános, de az adott korban széleskörűnek számító választójogot. A miniszterelnök a törvénycsomagot elfogadtatta az utolsó rendi gyűléssel, majd április 11-én V. Ferdinánd is aláírta azt. A történelembe áprilisi törvények néven bevonult jogi rendelkezésekkel Magyarországot rendi államból polgári állammá alakították át, s lerakták a parlamentáris rendszer alapjait. Hamarosan lebonyolították az első demokratikus választásokat, és július 5-én megnyitották első népképviseleti országgyűlésünket.

Batthyány elérte, hogy a hazánk területén állomásozó katonai egységek esküdjenek fel a magyar alkotmányra, s kormánya kapjon rendelkezési jogkört fölöttük. Létrehozta a nemzetőrséget, majd megkezdte az önálló magyar honvédség megszervezését, és felállította az első tíz honvédzászlóaljat. Szükség is volt az intézkedésekre, mivel a Délvidéken – a császári udvar titkos támogatásával – kibontakozott a kormányellenes szerb felkelés, melynek leverésére csapatokat vezényeltek az országrészbe, szeptemberben pedig a szintén a Habsburgok támogatását élvező Jellasics horvát bán megindította hadait Pest-Buda felé, ám szeptember 29-én, a pákozdi ütközetben a magyar sereg vereséget mért rá, visszavonulásra kényszerítve Jellasicsot. A miniszterelnök megegyezést próbált találni az udvarral a harcok beszüntetésére, ám az ekkor már nyíltan a forradalmi Magyarország ellen fordult Habsburgok hajthatatlanoknak bizonyultak, ezért a békés megoldás kudarcát belátó kormányfő lemondott.

Windischgätz decemberi támadásakor a fővárosban maradt, ahol 1849. január 8-án letartóztatták, s a szabadságharc további hónapjai során különböző börtönökben tartották fogva. A bukás után haditörvényszék elé állították, és annak ellenére, hogy miniszterelnökként igyekezett elkerülni a császári kormányzattal való fegyveres konfrontációt, halálra ítélték, hogy „példát statuáljanak”. A kivégzésre fogsága utolsó helyszíne, a korábban kaszárnyaként használt, ám Világos után megannyi hazafi börtönévé tett pesti Újépület (Neugebäude) udvarán került sor. Az óriási építményt 1897-ben lebontották, területén alakították ki a Szabadság teret, s az egykori épület északkeleti sarka helyén állították fel a Batthyány-örökmécsest, melyben a szabad emberek szabad hazájáért életét adó államférfi emlékét őrzi a láng. (Források: Batthyány Lajos gróf első magyar miniszterelnök emlékezete – szerk.: Körmöczi Katalin, Wikipédia)

Lajos Mihály