Arany János: De gustibus

Magyar Miska olyan ember,

Hogy a könyvet nem szereti,

Csak azt hányja, csak azt veti:

Minek a könyv? kell is neki.

Egyszer mégis, (ha nem lopott),

Ajándékba könyvet kapott,

És, így levén az állapot,

Olvasni kezde egy lapot.

„Hallja maga, János deák!

Mi van ebben?” – Hát ideák

Felel neki a kérdezett,

Költői finom ideák.

„Értem. De mért nem rak tehát

Belé vaskosabb ideát?

Én úr vagyok, nem böjtölök;

Sódorral mártom a theát.”

A De gustibus című Arany János-vers megértése semmilyen nehézségbe nem ütközik, ha ismerjük a címbe emelt szókapcsolat jelentését. Két latin mondásban szokott leginkább szerepelni. De gustibus non est disputandum, „Az ízlésről nem lehet vitatkozni” – így hangzik az első, De gustibus aut bene, aut nihil!, „Az ízlésről vagy jót, vagy semmit!” – így pedig a másik. Azaz: „Ízlések és pofonok…” – ahogy ezt a mindennapok során szokás emlegetni.

Nos, éppen ezt, az ízléssel kapcsolatos állapotot figurázza ki a költő, amikor Magyar Miskának a könyvekhez, a műveltséghez, egész pontosan az „ideákhoz” fűződő viszonyát teszi pellengérre. Egyetlen emberről szól a költemény, viszont jól tudjuk, hogy a Magyar Miska név általánosító jellegű. Amikor tehát ennek az „egyénnek” a könyvekben található „ideákkal” kapcsolatos ízlését karikírozza a költő, akkor bizony korántsem csak egyetlen valakiről mond ítéletet. Alighanem szól az egész közösségről, melyben élt, és a XIX. század közepéről, amikor íródott e költemény.

És a mai ízlés, a mi „gustibus”-unk nem érintett-e ebben a men csak Arany János-i problémában?

Penckófer János