Nem állít önálló listát az EMNP – Tőkést támogatja

2014. február 27., 01:05 , 685. szám

Nem állít saját jelöltlistát a májusi EP-választásokon az Erdélyi Magyar Néppárt. A párt támogatja, hogy Tőkés László a Fidesz listáján szálljon ringbe ismét a brüsszeli mandátumért.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem akarja kockáztatni az erdélyi magyarság európai parlamenti (EP-) képviseletét, ezért a kialakult helyzetben nem indít saját jelöltlistát a májusi EP-választásokon, ugyanakkor felkéri a párt védnökét, Tőkés László EP-képviselőt, fogadja el a Fidesz felkérését, és induljon a Fidesz-listán újabb brüsszeli mandátumért – jelentette be vasárnap Toró T. Tibor, a párt elnöke.

Kifejtette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elutasította az EMNP azon kezdeményezését, hogy az erdélyi magyar politikai szervezetek hozzanak létre választási koalíciót, és az RMDSZ nyilvánvalóvá tette, különutasként indul. Megjegyezte: a választási törvény nem szab meg a koalícióknak – a pártra érvényes – öt százaléknál magasabb küszöböt, de az RMDSZ számára a „pártérdek fontosabb volt”, mint a közakarat.

A EMNP Országos Választmánya székelyudvarhelyi ülésén úgy értékelte, az RMDSZ az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét kockáztatja, amit ebben a helyzetben csak úgy lehet biztosítani, ha Tőkés László a Fidesz jelöltjeként szerez mandátumot hét éve megkezdett brüsszeli munkája folytatására.

Az EMNP megerősítette, hogy védnökét, Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetve a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács elnökét tartja legalkalmasabbnak az erdélyi magyarok brüsszeli képviseletére.

A 2009-es EP-választásokon az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által létrehozott Magyar Összefogás listája a leadott voksok kilenc százalékát kapta meg. A választási hatóságoknál RMDSZ-jel alatt bejegyezett közös listát Tőkés László, az EMNT elnöke vezette, mellette az RMDSZ két politikusa, Winkler Gyula és Sógor Csaba szerzett még EP-mandátumot.

Tőkés László üdvözölte, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem indít saját listát. Az erdélyi EP-képviselő azt mondta: még nem született végleges döntés, hogy ő maga a Fidesz-KDNP listán induljon-e újabb mandátumért.

(MTI/Kárpátalja)