A szép magyar beszéd ünnepe a Nagydobronyi Középiskolában

Kazinczy szépkiejtési verseny

2014. február 27., 01:05 , 685. szám
A 10–11. osztályos korcsoport győztesei a zsűri tagjaival és a szervezőkkel

Február 22-én a Nagy­dob­ronyi Középiskola adott otthont a megyei Kazinczy szépkiejtési verseny döntőjének, melyen összesen 22, a járási középdöntőkön legjobbnak bizonyult 7–9., illetve 10–11. osztályos tanuló versengett egymással. A versenykiírásnak megfelelően a zsűri most is a tiszta kiejtést, a pontos hangképzést, valamint a megfelelő hangsúlyozást és hanglejtést értékelte.

A Nagydobronyi Középiskola immár tizenegyedik alkalommal ad otthont a Kazinczy szépkiejtési versenynek – emelte ki beszédében Katona-Mironova Berta, a Nagydobronyi Középiskola pedagógusa, szólva arról, hogy a versenynek Kárpátalja mellett az anyaországban is nagy hagyományai vannak. Kárpátalján ennek a nemes versenynek az ápolását és megszervezését a KMPSZ vállalta magára.

Katona-Mironova Berta külön üdvözölte a vendégeket: a pedagógusszövetség képviseletében a megyei döntőn jelen volt Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője, valamint a gyerekek teljesítményét elbíráló zsűri tagjaként Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke, Braun Éva, a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet módszerésze, Györke Magdolna, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének előadója, valamint Gazda Erzsébet magyartanár, az Ungvári Járási Oktatási Osztály vezetőjének nyugalmazott helyettese.

Majd a középiskola tanulóinak színvonalas ünnepi műsora következett.

Ez a nap a szép szó, a magyar nyelv ünnepe – fogalmazott Berki Károly, aki köszönetet mondott a Nagydobronyi Középiskola vezetőségének azért, hogy immár több mint egy évtizede itt rendezhetik meg a Kazinczy szépkiejtési versenyt. – „Számunkra, kárpátaljai magyarok számára ez az esemény különösen sokat szimbolizál: anyanyelvünk, a magyar nyelv használata és ápolása iránti igényt” – mondta Berki Károly, rámutatva arra is: a kárpátaljai magyar nemzetrész az elmúlt hetven évben bebizonyította, hogy fontos számára az anyanyelv, hiszen az anyaországtól elszakítva, a kisebbségi lét viszonyai között sem olvadt be soha a szláv tengerbe, képes volt nyelvét megőrizni, s ennek révén beszélhetünk ma itt magyarul. A diákokhoz szólva Arany János egy gondolatát idézte: „Nekem áldott az a bölcső, amely magyarrá ringatott.” Kívánom, hogy ez a bölcső számotokra, valamint gyermekeitek és unokáitok számára is áldott legyen, hogy minél több magyart ringasson nemzetünk jövője, megmaradása érdekében” – zárta szavait.

Szántó Edit beszédében Kosztolányi Dezső szavait idézte: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkodom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.” „Ez a gondolat bennünket, kárpátaljai magyarokat is nagyon mélyen érint, hiszen mi is ezt érezzük. Érezzük az anyanyelv lüktetését és annak csodálatos szépségét. Csakis nyelvünk által tudunk gyökeret ereszteni, a kisebbségi lét viszonyai között megmaradni” – fogalmazott. Szántó Edit szólt a KMPSZ-nek az anyanyelvápolás területén szervezett versenyeiről is, egyben bemutatta a 2010 májusában alakult Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségét.

A verseny során a tanulóknak egy-egy szabadon választott, valamint egy kötelező szöveget kellett felolvasniuk: a középiskolásokra emellett írásbeli feladatok is vártak.

Végezetül a zsűri nevében Györke Magdolna összegezte a verseny tapasztalatait. Mint elmondta, meglátása szerint a versenyek évről évre egyre színvonalasabbak. Mindez azt jelzi, hogy a tanulók, valamint felkészítő tanáraik sokat dolgoznak, és tisztában vannak a nagy költőnkről, Kazinczy Ferencről elnevezett szépkiejtési verseny követelményeivel.

A tanulók teljesítményének alapján a helyezések a következők:

7–9. osztály: 1. Komonyi Albert (Nagyberegi Református Líceum), 2. Kovács Emese (Szalókai Általános Iskola) és Kopasz Rebeka Magdolna (Beregszászi Magyar Gimnázium), 3. Darcsi Márk (Gáti Középiskola).

10–11. osztály: 1. Orosz Júlia (Beregszászi Egészségügyi Koledzs), 2. Ráti Réka (Nagydobronyi Középiskola), 3. Úr Nikoletta (Nagydobronyi Református Líceum), 4. Hurik Miklós (Kisgejőci Középiskola), 5. Molnár Angéla (Nagyberegi Református Líceum). Ők öten képviselik majd Kárpátalját az áprilisban, Győrben megrendezésre kerülő országos szépkiejtési versenyen.

A résztvevők a KMPSZ oklevelét és ajándékát kapták, Szántó Edit pedig az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének különdíjait adta át.

F.Zs.