Aggódik Bukarest az ukrajnai románokért

2014. március 6., 02:40 , 686. szám

Románia szomszédos államként erősen érdekelt Ukrajna stabilitásának biztosításában, és határozottan elvárja, hogy az Ukrajnában élő román közösséget ne érjék ellenséges megnyilvánulások – közölte múlt csütörtökön a román külügyminisztérium.

A bukaresti külügyminisztérium az ukrán nagykövetséget is tájékoztatta elvárásairól a külképviselet képviselőivel folytatott megbeszélésen.

Bukarest szerint Ukrajnát stabilizálni kell, és erre csak olyan politikai folyamat alkalmas, amely egyesíti, nem pedig megosztja a társadalmat. Ilyen megfontolásból nem szabad bátorítani a nacionalista és szélsőséges felhangokat – figyelmeztet a román külügyi közlemény.

Bukarest újólag kifejezte aggodalmát a nyelvtörvény eltörlése miatt, amiről a napokban az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával is konzultált. A román hatóságok azt remélik, hogy az eltörölt törvényt hamarosan olyan szabályozás váltja fel, amely megfelel a nemzetközi szabványoknak, köztük a kisebbségvédelmi keretegyezménynek és az európai nyelvi chartának. Ahhoz, hogy Ukrajna folytathassa európai közeledését, nem csökkentheti a nemzeti kisebbségek védelmének szintjét – figyelmeztette a bukaresti ukrán nagykövetséget a román külügyminisztérium.

(MTI/Kárpátalja)