Az RMDSZ belép a román kormányba

2014. március 6., 02:40 , 686. szám

Aláírták hétfőn az új román kormánykoalíció pártjai – köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – a közös kormányzást lehetővé tevő politikai megállapodást.

A román parlament épületében először Victor Ponta román miniszterelnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke látta el kézjegyével azt a megállapodást, amely az RMDSZ-nek a kormányba lépéséről szól. Ezután csatlakozott hozzájuk Daniel Constantin, a Konzervatív Párt (PC) elnöke és Gabriel Oprea, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöke. A négy pártelnök aláírta azt a politikai megállapodást, amely a 2014–2016-os közös kormányzásuk alapját képezi. Az új, négypárti kormánykoalíciót a nemzeti kisebbségek frakciója is támogatja a parlamentben.

A kormányzati egyezmény három pontot tartalmaz, amely leszögezi, hogy az RMDSZ támogatja a román parlament által 2012 decemberében megszavazott kormányprogramot, így miniszterekkel és államtitkárokkal vesz részt a kormányban, ahol a döntéseket a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői konszenzusos alapon hozzák meg.

A kormányzás alapját képező politikai megállapodás a három párt – a Szociáldemokrata Párt (PSD), a PC és az UNPR – alkotta Szociáldemokrata Szövetség (USD) és az RMDSZ között jött létre. Ez a dokumentum egyebek mellett leszögezi: a felek csak közös megállapodással dönthetnek az alkotmánymódosításról, az ország közigazgatási-területi újrafelosztásáról, amelynek figyelembe kell vennie a térségek különböző történelmét, kultúráját és hagyományát.

Vállalták, hogy a magyar nemzetiségűek arányos képviselettel rendelkezzenek a dekoncentrált, a megyei és a helyi intézményekben, és ugyanígy a nem magyar nemzetiségűek is arányos képviseletre jogosultak ott, ahol RMDSZ-esek vezetik a szóban forgó intézményeket. Ez utóbbi kitétel megfigyelők szerint a székelyföldi románokra vonatkozik.

A megállapodás kitér a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának megalakítására különálló intézetek révén. A szöveg úgy fogalmaz, hogy ezt a kérdést a MOGYE román és magyar oktatóinak 2012. szeptember 22-én aláírt megállapodása értelmében kell rendezni. Erről az egyezményről a magyar oktatók többször kedvezően nyilatkoztak, de nehezményezték, hogy előírásai csak részlegesen valósultak meg.

A felek vállalták, hogy konzultálni fognak a magyar kisebbség nyelvi, kulturális és oktatási identitásával kapcsolatos valamennyi kérdésben, akárcsak az oktatási törvény bármely módosításáról. A dokumentum leszögezi azt is, hogy az új parlamenti többség támogatja a nemzeti kisebbségek által már elnyert jogok megőrzését.

(MTI/Kárpátalja)