Dsida Jenő: Olvadó jégvirág

Valami nagy, elérhetetlen szerelem

ködlik a mezők felett,

elnyújtott, fájó, végtelen kiáltás

a boldogság után.

Kicsi galambok kimerészkednek

fehérlő szárnyaikkal

a feslő márciusba s lábuk elé

olvadt patakok csörgedeznek.

Jégvirág, jégvirág, jégvirág,

sok megbámult cigarettafüst...

Jaj, be jó lenne már

egy kis feltámadás!

Mozdonyok dohognak,

gyors lábak forognak,

égből lenyúló hosszú karok

kavarják a tavasz életét.

Valaha el lehet-e érni

a bús elérhetetlent?

Vagy elfojtott vággyal elfüggönyözni

minden ablakot?

Ébredő, fanyar boroszlánok

simulnak a nagy sziklasírra

s bent fekszik Lázár némán, hidegen.

Harmadnapos halott.

Dsida Jenő szép versében ötvöződik a valóságos természet ébredése a feltámadás titokzatosságával. Erre utal, hogy „feslő márciusról”, a természet kibomlásának idejéről olvashatunk, és erre utal a költemény utolsó versszakában a „harmadnapos halott” felemlítése. A kereszténységhez kapcsolható, de mégsem húsvéti feltámadásról szól e költemény. Nem a keresztényi vallás ünnepéről, hanem elsősorban a természeti újjáéledésről. Ezért lesz Olvadó jégvirág a költemény címe, és ezért kerül a versbe több, a természet újbóli megéledését bemutató részlet. Ezek között kiemelkedik „az égből lenyúló hosszú karokat” láttató sor. Ez igencsak találó, szinte érezni, amint e hosszú karok valóságosan „kavarják a tavasz életét”. A természeti és vallási utalás közé pedig kiválóan illeszkedik, hogy a költemény a tavasz élményével kapcsolatban a „nagy, elérhetetlen szerelmet” emlegeti, amint „ködlik a mezők felett”. És ugyancsak e kettő között helyezhető el a „bús elérhetetlen” utáni áhítat kifejezése. Hiába szerepel benne harmadnapos halott, a vers mégis optimista…

Penckófer János