Edzőpartner nélkül a Kárpáti

Kézilabda

2014. március 13., 06:32 , 687. szám

Közel két hónapja nem játszott tétmérkőzést az Ungvári Kárpáti női kézilabda-csapata.

Borisz Petrovszkij vezetőedző lapunknak telefonon elmondta, hogy a január 25-én a Halicsanka Lviv ellen 25-22-re elvesztett találkozót követően az országban történt ismert események miatt az Irpeny, a Szpartak Kijev és a Real Mikolajiv elleni páros találkozójuk is elmaradt. A szövetség döntése alapján a bajnoki küzdelmek április 1-ig szünetelnek. Hogy azt követően folytatódik-e a bajnokság, illetve, hogy mikor pótolják az elmaradt meccseket, az még kérdéses, már csak azért is, mivel az együttesek többsége csődközeli állapotban van.

Az ungvári együttes egyelőre napi edzéssel készül, csupán az jelent hátrányt, hogy edzőpartner híján a lányok egymás közt gyakorolnak.

Rossz hír, hogy az együttes húzóemberének számító Viktória Cibulenkót nemrég megműtötték. A térdén keresztszalag-műtéten átesett irányítóra a Kárpáti már semmiképpen nem számíthat a most folyó bajnokságban.

A bajnoki tabellát a 15 mérkőzésen 26 pontot szerzett Halicsanka Lviv vezeti a 13 találkozót követően 23 ponttal második Kárpáti előtt.

(jéel)