Knobloch György visszavonta lemondását

Botrányba fulladt a Beregszászi Járási Tanács keddi ülése

2014. március 13., 06:32 , 687. szám

Botrányos végkifejlettel ért véget a Beregszászi Járási Tanács március 11-én, kedden lezajlott soros ülése: a testület február 25-én lemondott elnöke, Knobloch György ugyanis visszavonta lemondását, ezért az ellenzéki képviselők kivonultak az ülésről.

Az ülésen történtekkel kapcsolatban Sin József, a Beregszászi Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője elmondta, hogy a tanácskozás fő napirendi pontját a Knobloch által február 25-én benyújtott lemondásának elfogadásáról történő szavazás képezte. Sin kiemelte: még a kérdés napirendre tűzése előtt Knobloch György váratlanul bejelentette, hogy visszavonja a lemondását, mert továbbra is ő akarja irányítani az önkormányzati testületet, így a képviselők a továbbiakban erről voksoltak.

„A kézfelemeléssel folyó szavazás során látható volt, hogy a szükségesnél jóval kevesebben támogatják Knobloch visszatérését. A szavazatszámláló bizottság elnöke azonban – anélkül, hogy számokat mondott volna – kijelentette, hogy a többség megszavazta Knobloch lemondásának visszavonását, amire a KMKSZ és az Egységes Centrum (JeC) frakciók tagjai tiltakozásul kivonultak az ülésteremből” – fejtette ki Sin. Megjegyezte, hogy egyelőre nem tudható, mi kerül jegyzőkönyvbe a voksolásról.

Knobloch Györgyöt az Ukrajnában a hatalmat a közelmúltig gyakorló Régiók Pártja jelöltjeként választották be a Beregszászi járás tanácsába a legutóbbi választásokon. A tanácsi elnöki tisztséget azért kapta, mert a 2012-es parlamenti választásokon a Régiók Pártja kárpátaljai kampányát támogatta – írta korábban a mukachevo.net munkácsi hírportál.

Sin József arról is beszámolt, hogy a tanácsülés kezdete előtt az önkormányzat épületének bejáratánál legalább harminc kigyúrt testű fiatalember és több egyenruhás biztonsági őr jelent meg, szerinte azért, hogy nyomást gyakoroljanak a képviselőkre, míg a tanács vezetése azt állította, a fiatalok csak a rendet akarták biztosítani.

(halász/MTI)