Nyilatkozat a Szvoboda antidemokratikus kezdeményezése kapcsán

2014. március 13., 06:32 , 687. szám

A KMKSZ Elnöksége értetlenül áll a Szvoboda párt kárpátaljai szervezetének azon indítványa előtt, amelyben kéri Ukrajna főügyészét, hogy Gajdos István képviselőnek a forradalmi események alatt tanúsított méltatlan viselkedésének okán tiltsák be az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártot.

Gajdos István antimajdanos megnyilvánulásait, valamit azt, hogy antidemokratikus törvényeket szavazott meg, a KMKSZ több ízben is elítélte. A képviselő azonban a Régiók Pártja listáján jutott be a Legfelsőbb Tanácsba, s jelenleg a Szvoboda párt képviselőivel együtt a többség tagja. Ezért a vele kapcsolatos problémákat a koalíción belül kell kezelni, s nem egy párt betiltásával, ami a demokrácia alapelveinek megkérdőjelezését jelenti.

Ungvár, 2014. március 10.

A KMKSZ Elnöksége